|
1979 nyarának elején, David Oakford 20 éves volt, és problémái voltak az életével. Gyerekkora nem tette alkalmassá arra, hogy megfelelően kezelni tudja az élet nehézségeit. Nem volt önbecsülése, és minden próbálkozása, hogy megtalálja lelki békéjét, kudarcot vallott. Meglehetősen szerencsétlennek és elveszettnek érezte magát, és úgy vélte senki sem szereti. Így fordult a drogok és az alkohol felé. Egy partin David túladagolta magát, kilépett testéből, és páratlan mélységű tapasztalatokat szerzett.
Aki többet szeretne tudni róla, ellátogathat David saját weboldalára (http://www.near-death.com/oakford/) Nos, következzenek most kivonatok az ő tanúságtételéből, amely Kevin Williams Nothing Better Than Death című könyvében is megtalálható.
Randevú a végzettel
 Lefeküdtem a földre, hogy az ilymódon szerzett stabilitásérzet segítsen megtartani egyfajta kapcsolatot a valósággal. Tudtam, hogy ezt kell tennem, hogy képes legyek visszajönni.
A következő kép, amire emlékszem, hogy a barátom autóját vezetem. Azt hiszem északnak mentünk, át a Mackinaw hídon, majd visszafelé. Elhaladtunk gyerekkori otthonom mellett, ahol láttam szüleimet a verandán üldögélni.
Valami vonzalmat éreztem a fák iránt. Képes voltam látni és érezni erejüket. Láttam a gyökereiket, amint mélyen a talajba hatolnak. Úgy értem, akkor valóban láttam ahogy a gyökerek a fizikai valóságban benyúlnak a talajba. A tapasztalat után meséltem barátaimnak a kocsikázásról, és azt mondták, hogy az egyetlen hely, ahova mentem, a karosszék volt, amelyben elhelyeztek, miután elájultam a verandán.
Abban is ébredtem fel, és amikor felébredtem éreztem a szerveket a testemben, amint működnek, mindegyiket külön külön, és mindet együtt. Barátaimet nem láttam sehol. A ház összes szobáját láttam egyidejűleg. Éppen a Doors "Absolutely Live" albuma szólt, kissé túl hangosan. Minthogy senkit nem láttam arrafelé, megpróbáltam magam lehallkítani a zenét, de nem voltam rá képes. Ismertem a sztereo felszerelést, de bármit csináltam, a zene ment tovább. Nem szerettem a hangos zenét. Idegesített, és nem tudtam rájönni, miért nem tudom leszabályozni a hangerőt.
Hívtam a bírátaimat, de nem jött senki. Erre megpróbáltam kihúzni a zsinórt a konnektorból, de képtelen voltam megragadni. A zene meg csak ment tovább, akkor éppen az "LA Woman" volt műsoron, és a hangja egyre jobban idegesített.
Össze vissza rohangáltam a házban, és a barátaimat szólongattam, és üvöltöztem, hogy a zene túl hangos, habár már nem is hallottam. Esedeztem, hogy hallkítsák le. Megpróbáltam kimenni, de nem éreztem a kilincset. Láttam a napvilágot odakint, de képtelen voltam kijutni. Végül is a fűrdőszobába bújva tettem egy sikertelen kisérletet, hogy megmeneküljek a zaj elől. Belenéztem a tükörbe és nem láttam magam. Ez nagyon megrémített.
Visszamentem a nappaliba, és láttam magamat a székben ülni. Úgy néztem ki, mintha aludnék. Azon tűnődtem, miképp lehetséges, hogy kívülről látom magam. Egy kissé megijesztett, hogy bármilyen szögből, kívülről, sőt belülről is képes vagyok nézegetni magam.
Egyedül voltam, zavart és nagyon rémült. Megpróbáltam visszamenni a testembe, de az se sikerült. A padlót se tudtam megérinteni. Lebegtem. Felemelkedtem egy pontba a testem fölé, és ott lógtam valahogy. Most már mozogni se tudtam. Segítségért kiáltottam, de nem jött senki. Megpróbáltam kimenni, de akárcsak a sztereo felszerelés esetében, nem tudtam megmarkolni a kilincset. Ijedt voltam, magányos, és nem tudtam mitévő legyek. Nem értettem mi történik velem.
Istenhez kiáltottam segítségért. Hittem Istenben, de haragot is éreztem iránta tyúkszaros életem miatt. Ezt azzal indokoltam, hogy ha Isten valóban olyan mindenható és mindent tudó lény, ahogy tanították nekem, akkor, hogy hagyhatta, hogy fájdalomban éljem le egész addigi életemet. Arra gondoltam, hogy ha valamikor, hát most igazán szükségem van rá! Nos, nem csalódtam benne.
Átnéztem az ajtón, és egy gyönyörű lényt láttam állni mögötte. Lábai nem érintették a padlót, hanem egyszerűen beleolvadtak a levegőbe. Fiatalos külseje egyszerre volt nőies és férfias. Nem tudtam volna a nemét meghatározni. Fejét göndör haj díszítette és termete körülbelül akkora lehetett, mint az enyém. Fényes aura izzott körülötte, amelynek három rétegét tudtam megkülönböztetni. A testéhez legközelebbi réteg zöld, a következő kék és a legkülső pedig tiszta fehér fényt sugárzott. Így szólt: "Azért vagyok itt, hogy segítsek" de amikor beszélt, nem mozgott a szája. Ténylegesen nem is hallottam a füleimmel, inkább éreztem amit mondott.
Amikor láttam ezt a lényt, és beszélt hozzám, már nem féltem többé. Olyan békét és vígasztalást éreztem, mint még soha előtte. Éreztem a békét, amit kerestem egész életemben. Ez az érzés valahogy ismerős volt nekem, mintha már lett volna részem benne valamikor, de nem ebben az életben.
Ez a csodálatos lény egy számomra ismeretlen néven nevezett engem. Azt mondtam neki, hogy bizonyára eltévesztette a célszemélyt, mert az a név, amelyet használ, nem az enyém. Nevetett és azt mondta, hogy egy nagy "mester" voltam, csak éppen pillanatnyilag ennek nem vagyok tudatában. Nemigem hittem neki, mert egyrészt nem is igazán tudtam, hogy mi egy "mester" másrészt, ha egy nagy mester lennék, nem lennének azok a problémáim, amelyekkel küzdök. Úgy éreztem egy gonosz valaki vagyok, mert többen is ezt mondogatták nekem eddigi életemben.
Megmondta nevét is , de már nem emlékszem rá. Azt is közölte, hogy mindig is velem tartott, és tudja, hogy igen nehéz életem volt, de segíthet megérteni, miért is akartam ezt, és hogy ki vagyok. Azt mondta, hogy megérti, ha nem hiszek neki, de próbára tehetem, vajon tényleg tud-e mindent rólam.
Elmondott pár dolgot a gyerekkoromból, amelyek meggyőztek arról, hogy valóban mindig velem volt. Olyan dolgokat, amelyek nem történtek meg, csak gondoltam rájuk. Elmondta, hogy bárhová elmehetek, ahová csak tetszik, és ha akarom megmutatja, mi ennek a módja. Továbbá bármikor vissza tudok jönni, ha szükséges. A testemmel minden rendben lesz, mert valahogy még mindig összeköttetésben vagyok vele.
Amikor beszélgettünk egymással, azt telepatikus úton tettük. Arcán mindig boldogság ragyogott.
Azt mondtam neki, hogy szeretném látni a piramisokat és az USA délnyugati részét. Azt mondta, hogy mindössze hinnem kell neki, gondoljak arra, ahova menni akarok, és megyünk. A piramisokra gondoltam, és már ott is teremtünk egy pillanat alatt. Nem tudom miért választottam éppen a piramisokat, a gondolat csak úgy jött. Amíg ott voltunk mondott nekem pár dolgot a piramisokról és Egyiptomról, amelyekre most nem emlékszem, pedig igazán szeretném felidézni, mert fontos volt, és az emberiség jövőjével is kapcsolatban állt valamilyen módon.
Amikor végeztünk Egyiptomban az Egyesült Államok délnyugati részébe mentünk, de most lassabban, úgyhogy láthattam végig az utat. Saját szemeimmel akartam látni ezt a bolygót. Láttam a Távol-Kelet országait és a Csendes-óceánt. A Nap éppen lenyugvóban volt az USA délnyugati részén, ilymódon megbizonyosodhattam arról, amit a lény mondott nekem, hogy energiát sugároz majdnem minden amit csak láthatok, különösen a növény és állatvilág. Ez a kisugárzás erősebb volt azokon a területeken, ahol kevesebb ember élt.
Az energiaszint az ember alkotta struktúrák, városok területén volt a legalacsonyabb. Itt az energia, amit láttam, a városban élő emberekből jött. Elmagyarázták nekem, hogy a városokban az emberek az alapvető energiatermelők, és mert az ő rezgésszintjük viszonylag alacsony, ezért itt az energiaszint is alacsonyabb itt általában. Láthattam azonban magasabb energiaforrásokat is a városokban. Mutattak nekem embereket, akiknek magasabb volt az energiaszintjük, és páran közülük beszélgettek is kisérőmmel. (a magasabb rezgésszám a jobb, emelkedettebb, szellemibb - ford megj) Láttam sötét lelkeket is azidő alatt, amit a Gaia-n töltöttünk. (Gaia - a Föld neve a szellemvilágban, azaz tulajdonképpen a Föld valódi neve- ford megj) A sötét lelkek földhözragadt szellemek voltak, akik nem akartak a fénybe menni. Ők a testben élő embereken élősködtek, az ő energiájukat szívták, és megpróbálták azokat arra használni, hogy akadályozzák a szellem evolúcióját. Kísérőm megnyugtatott, hogy védve vagyok ezektől a sötét elemektől, egészen addig, amíg úgy döntök, hogy a bennem levő szeretetre összpontosítok. A sötét figurák nem is próbáltak befolyásolni minket, csináltak egy grimaszt nekünk, és már mentek is tovább. Utitársam mondta, hogy meg fogom ismerni őket, majd ha találkozom velük, és ha így lesz, mondjam meg majd nekik, hogy menjenek a fénybe. A fény egy kikötő, ahova az összes lélek megy, ha úgy dönt.
Láthattam energiát az emberek körül is, mindenféle szinten és színben. A lény elmagyarázott nekem pár dolgot az emberi energiával kapcsolatban. Azt mondta, hogy az emberekből jövő energiából megállapítható az egyes emberek szellemi kondíciója. Minél világosabb és fényesebb a szín, annál fejlettebb a szellem. Továbbá, hogy az aurát azért hasznos látni, mert megállapítható belőle, mennyit kell még egy bizonyos szellemen dolgozni. A magasabb lények tudják hova kell menni és miképp kell segíteni egy földhözragadt léleknek, így hát azok is fejlődhetnek , ha úgy döntenek. Minden lélek rendelkezik ezzel az energiával, ez az amiért minden emberen láthatom. És, hogy én ugyanabba az energia tipusba tartozom, mint ő, csak a rezgésszámom pillanatnyilag alacsonyabb, mert emberi testben vagyok. Amikor az energiám megemelkedik, hogy ileszkedjen az őáltala szolgáltatott energia intenzitásához, akkor ilymódon tudatosan fejlesztem a lelkemet.
Azt mondta, hogy sok minden van ezen a bolygón, amit a szellemek képesek látni, az emberi szem pedig nem, mert az emberek vibrációja olyan alacsony. Megmutatta a fákban levő életet, amit szellemként képes voltam látni, de emberi formában nem.
Elmagyarázta, hogy a magasabb vibrációval rendelkező lények is élnek a Földön, de ők nem emberek, hanem magának a Földnek a részei. Ők e bolygó fizikai életének gondozói, vagyis annak amit mi természetnek nevezünk, a növény-, ásvány- és vizivilágnak. Ezek az alacsonyabb fokú lények összedolgoznak, hogy a természet minden szempontból védett és egészséges maradjon. Amikor a bolygó kialakulóban volt, kizárólag ők tartották egyensúlyban a természetet.
Elmagyarázta, hogy a bolygó, amelyet mi Földnek hívunk, rendelkezik egy saját névvel. Ténylegesen "Gaia." ő. Gaianak van saját energiája, és valójában ő egy igazi élő lény. Kérdeztem, hogy vajon ez az energi látható-e, és ő azt mondta, hogy ahhoz távolabbról kell nézni a bolygót. Az emberek az egyetlenek, aki befolyásolni tudják Gaia energiáját a választásaikon keresztül. Ha az emberek úgy döntenek, hogy harmóniában élnek Gaia energiájával, az jó neki. Ha kihasználják, akkor megsértik az energiastruktúráját. Például, amikor az emberek kiirtották az erdőket, ez az energia gyorsabban csökkent, mint ahogy utána lehetett volna pótolni. Azt mondta, hogy Gaia nagyon erős volt, de jelentősen gyengült, amióta az emberek úgy döntöttek, hogy az erőforrásokat nem az Univerzum törvényeivel összhangban használják.
Azt kérdeztem, hogy megnézhetnénk -e Gaia energiáját az űrből, és azt mondta: megtehetjük. Nem korlátozza semmi a mozgásunkat, bárhová elmehetünk. Összeszedtem a gondolataimat, bíztam, és már mentünk oda, amit úgy ismerünk mint világűrt.
Eltávolodva a bolygótól, Gaia egy pillantással átfogható lett. Gyönyőrű volt. Láthattam az aurát körülötte. Az aura nagyon megérintett. Mély szeretetet éreztem e gyönyörű hely iránt. Képes voltam hallani a hangját, és azt mondták, hogy amit hallottam, az az energia ki be áramlása. Kísérőm közölte velem, hogy Gaia a legkülönlegesebb planéta, mert kimondottan az emberek számára lett tervezve azért, hogy örökké itt élhessenek. Arra lett teremtve, hogy egy szellem itt játszani, tanulni és növekedni tudjon. A természet egyensúlya lehetővé teszi a szellemnek, hogy emberi alakban létezzen, ha harmoniában él a természettel.
A természet azért van, hogy kompenzálja a lecsökkent vibrációt, és a szellem számára lett teremtve, hogy tudjon fizikai testben létezni, amíg csak hozzáfér az energiához, amely előre segíti. Elmagyarázta, hogy Isten terve szerint az emberek hallhatatlanok voltak, a "halál" nem volt betervezve. Azt mondta, hogy a "meghalás" egy ember által teremtett földi fogalom, ami nem sokat jelent a szellemvilágban. A halál oka feltehetően az, hogy az emberek eltávolodtak a természet egyensúlyától, és megengedték maguknak, hogy annak a hatása alá kerüljenek, amit ők maguk teremtettek, ami megsérti az Univerzum természetes törvényeit. Az emberek eltávolodtak attól, hogy egyensúlyban éljenek a természettel. Újra meg kell tanulniuk a harmonikus egyensúlyt, ha mint faj fent akarnak maradni, és örökké akarnak élni itt a Földön. Az emberiség még tanulhat erről a harmóniáról, ez a következő általános cél. Az emberek végül is már most is beláthatnák, hogy helyre kell állítaniuk ezt a harmóniát, de nagy veszteség fog bekövetkezni, mielőtt még teljesen rádöbbennének mi mindent követnek el Gaia ellen.
Utazás a Birodalmakon keresztül
 Naprendszerünk majdnem összes bolygóját érintettünk utunkon. Mindegyik mellett hallani lehetett az energiát, ugyanúgy ahogy Gaia esetében. Az aura is látszott mind körül. Láttam szellemeket is mindegyiken. Barátom mondta, hogy az összes bolygó hely a szellemeknek, ahol élhetnek, tanulhatnak és ilymódon fejlődhetnek. Nagy városokat láttam minden egyes planétán. Elmagyarázták nekem, hogy az Univerzum többi létformája számunkra nem látható, mert vibrációjuk magasabb, és az emberi formában lévő szellemeknek előbb el kell érniük ezt a magasabb vibrációt, hogy láthatssák őket.
A lény elmondta, hogy minden bolygóra jellemző egy egy elsajátítandó témakör és bármelyiket választhatja egy lélek a fizikai létek között. A többbi bolygón arra gyakorlunk, hogy készek legyünk a Földön élni. Azt mondta, hogy a Gaia a legvégső tapasztalat a lélek számára. Azért a legvégső, mert itt a lelkünk gyorsabban fejlődik, mint bárhol máshol. A lecke, amelyet meg kell tanulnunk, nehezen elsajátítható fizikai forma nélkül.
Elmagyarázta miképpen veszünk fel egy fizikai létet a Földön, és én választottam ki a szüleimet, akiktől megszülettem, aszerint hogy megtanulhassam mindazt ami szükséges a növekedéshez, és hogy visszajöjjek és szellemi munkát végezzek a Földön, miután elértem egy bizonyos szintet. Ezeket a dolgokat azért mondta el nekem, hogy segíteni tudjak a lelkeknek egyesülni, és visszavezetni bolygónkat a harmónia állapotába.
Mondott Istenről is pár dolgot, amire nem emlékszem. Az Univerzum méretével és struktúrájával volt kapcsolatban. Arra viszont emlékszem, hogy elmagyarázta: Isten nem látható, mert Ő mindenhol jelen van. És hogy Isten olyan mélyen szereti Gaia-t, mint ahogy egy férfi szereti a feleségét.
Beszélt Jézusról is. Az mondta, hogy Jézus egy mester volt, akit Isten küldött a Földre, hogy megtanítsa az embereket miképp viselkedjenek egymással, és megtalálni az utat az egymás közötti harmóniához és Gaia-val is.
Azt mondta, hogy Jesus az a lény, akit Isten megbízott azzal, hogy biztosítsa a lelkek fejlődését, és hogy Jézusnak magasabb a vibrációja minden más léleknél. Isten Jézust a legnagyobb méltóságban tartja, mert ő volt a legjobb példa arra, mit kell tennie az embereknek. Akkor látni akartam Jézust. Láttam a fényét. A legtisztább volt, amit valaha is láttam. Nem volt szükség szavakra. Csak a szeretet érzete volt, amelyet meg sem kisérlek leírni, mert lehetetlen.
Azt mondták, hogy az egymás iránti szeretetet kell megvalósítanunk, ahhoz hogy a béke és harmónia általános legyen a Földön.
És hogy van egy hierarchia az Univerzumban, amely arra szolgál, hogy megőrizze a harmóniáját. Az emberiség szerves része ennek az összhangnak, és a szabad akarat, amellyel rendelkezünk, pedig része a léleknek, s ez lehetővé teszi, hogy szolgáljuk az Univerzumot.
Miután elmondta ezeket a dolgokat, képes voltam belátni az egész Naprendszert egyszerre teljes színpompában. A bolygók mind egyvonalban voltak, és az összeset láttam a plútótól a Napig. Nagyon áldottnak és nagyon fontosnak éreztem magam. Megkaptam ezt a hatalmas ajándékot, és nem igazán értettem miért. Ott lebegtem, egy lény aki letért az útjáról, hogy fájdalmat okozzon más lelkeknek, mégse kérdeztek soha arról, mit tettem. Sőt abban a megtiszteltetésben van részem, hogy választ kapok azokra a kérdésekre, amelyeken a legtöbb ember egész életében tűnődik.
Megköszöntem ennek a szerető lénynek, hogy elmagyarázta és megmutatta nekem mindezt. Azt mondta, hogy még van mit megmutatnia, ha kész vagyok rá. Azt mondtam kész vagyok. Nem tudom miért döntöttem így, de ez nem is volt kérdés. Egyszerűen csak minden aprónak tűnt számomra akkor.
Gaia felé vettük az irányt. Egy helyre mentünk a Föld árnyékában. Egy nagy város volt a felhők között. Gyönyörű fehér épületek amíg a szem ellát. Láttam ott élő szellemeket, mind rendelkezett vibrációvel de igazi fizikai testtel nem. Ezek a lakók ki be járkáltak az épületekből - munkába mentek, vagy játszani. Láttam egy helyet, ahova a szellemek mentek valamiért, amit víznek gondoltam. Járművek nem voltak. A szellemek úgy mozogtak, ahogy kísérőm és én, repülve.
A városnak nem láttam, hogy lett volna határa. Ez a hely tele volt mindenféle élettel. Volt természet, sok tiszta növény, fa, és víz, éppen úgy mint a Földön, csak sokkal tisztább. A természet abszolút tökéletes volt. Mentes volt az emberi beavatkozástól. Ez a hely éppen olyan volt mint Gaia, csak éppen a problémák és a negatívumok nélkül. Úgy éreztem, ez az amit én földi mennyországnak elképzelek.
Láttam szellemeket a Földre távozni és onnan visszaérkezni. Meg tudtam mondani a fejlődésüket az általuk kibocsájtott energiából. Láttem, hogy állatok is ugyanúgy távoznak és érkeznek, akárcsak az emberek. Sokan a Földről vezetővel érkeztek, és anélkül mentek vissza. Azt mondták, hogy a távozók közül néhányan emberekkel fognak dolgozni a Földön. Meg tudtam különböztetni azt a típust, aki dolgozott és azt aki feltöltődésre jött vissza a nagy városba, és megy majd vissza további tapasztalatszerzésre és fejlődésre. Éreztem, hogy azok közül, akik feltöltődésre jöttek vissza, néhányan szomorúak, megvertek és sérültek, pont ahogy én voltam, mielőtt kisérőm meglátogatott.
Kísérőm elvitt az egyik nagy épületbe. Sok szellemet láttam belül dolgozni. Hasonló munkák voltak a földiekhez. Amikor elsétáltam a szellemek mellet, rám néztek. Úgy gondolom a velem levő lény miatt ellenőriztek le.
Felmentünk az emeletre, és ismerős szellemeket láttam. Üdvözöltek, és megkérdezték hogy megy sorom. Tanácsokat adtak, melyekre nem emlékszem. Azt hittem munkát kapok ott, de a lény, aki tudta mit gondolok, közölte velem, hogy van még valami, amit előbb meg kell tennem.
Extázisban voltam. A Mennyben vagyok, annak ellenére amit a földi életem során műveltem. Amit most megtapasztalok, arról a legtöbb ember csak álmodozik. Ugyanazt a szeretetet éreztem, mint amikor Jézust láttam. Ilyen helyet kerestem egész földi életem során, és ezt az érzést, amit most itt érzek. Egész életemet ezzel a kereséssel töltöttem. Igazán boldog voltam. Otthon voltam, és tudtam ezt. Kész votam maradni, és dolgozni, akármilyen munkát is kapok.
Kísérőm elvitt egy másik, különleges épületbe. Nagyobb volt, mint a többi, és a legzöldebb növényzet díszítette, amelyet valaha is láttam. Átmentünk néhány kettős ajtón, és egy élettel teli térbe érkeztünk. Fa panelekkel volt díszítve, amelyekről megtudtam, hogy "élő" fa, azon a csodálatos helyen növő fák része. Átvezetett néhány további dupla ajtón, és megkért, hogy várjak ott egy padon, amíg ő bent van.
Egy kicsit később kijött a szobából. Azt mondta menjek be, és ne aggódjak, mert ő várni fog rám. Figyelmeztetett, hogy legyek öszinte a szobában levő lényekkel. Azt mondta, hogy nem bírók ők, hanem inkább azok, akik felbecsülik egy lélek fejlődését a története alapján. Emlékezzek rá ki vagyok, és tartsam távol a félelmet. Tudtam, hogy előbb utóbb el kell hagynom ezt a lényt, de örültem, hogy még nem most van. Kissé meg voltam rémülve, az elválástól, de éreztem, hogy ezen a helyen biztonságban vagyok.
Az élet szemle
 Bementem, és egy különböző szellemekből álló csoportot láttam ott, egy asztalnál üldögélni. Az asztal ragyogó fából készült, és minden szempontból tökéletes volt. A mellette ülő szellemek vibrációja a legmagasabb volt, amit csak addig láttam, Jézusét kivéve.
Rájuk tekintettem, és valahogy ismerősnek tűntek. Nem tudom honnan. Csak néztek rám.
Aztán hirtelen szüleimet láttam a Földön, mielőtt megszülettem volna. Láttam miképp jöttek össze, bátyám és nővérem érkezését. Láttam pozitív és negatív tulajdonságaikat, és értékeltem őket aszerint, amit tudtam, hogy tennem kell a Földön. A lények megkérdezték, miképpen és miért választottam pont ezeket a szülőket? Azt mondták, hogy én ezt tudom, és mondjam el nekik. Nem tudom miből merítettem, de elmondtam nekik, hogy miképp és miért választottam őket, és egyetértettek velem. Egyrészt azért választottam őket, hogy segítsem őket útjukon, másrészt, hogy megtanuljam amit meg kell.
Láttam lelkemet amint megy anyámhoz, és bemegy. Láttam magam megszületni egy külső megfigyelő szemszögéből. Ugyanebből a nézőpontból tovább nézve láttam az egész életemet, egyszerre azok szemével is, akiket cselekedeteim érintettek. Átéltem az érzéseiket, amelyeket a cselekedeteim keltettek bennük. Láttam a jó és rossz dolgokat egyaránt, az igazságnak megfelelően, semmi nem maradt ki.
Megtapasztaltam újra a születés durvaságát. A Menny elhagyását és az utat a Földre. Láttam magam újra tehetetlen csecsemőkét, aki mindenben anyjára szorul. Megtapasztaltam apám szeretetét és haragját. Megtapasztaltam anyám szeretetét, félelmét és haragját is. Láttam az összes jó és rossz dolgot a gyerekkoromból és újraéltem mindent amit tettem. Éreztem mindent, azt is amit okoztam, amikor megsértettem valakit, azt is, ha valami szeretetteljes dolgot tettem. Mindezekből megtanultam, hogy minden döntésünk nagyon fontos, amit a Földön hozunk.
Megtanultam, hogy milyen hatalmunk van nekünk embereknek, és miképp vagyunk egymásra jó és rossz hatással. Érdekes volt látni, hogy egy ártatlan cselekedetnek mekkora hatása van a lelkekre, amire nem is gondoltam. Ez egy olyan tapasztalat volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Megtapasztaltam az érzelmek teljes skáláját egy viszonylag rövid idő alatt, ahogy mi emberek látjuk. Ahol én voltam, ott az idő igazán nem létezik.
Láttam miként váltam azzá, amivé lettem a Földön, és miért. Minden amit tettem, érintette a körülöttem levő lelkek fejlődését. Láttam minden cselekedetem mozgatórugóját. Megvolt a helye minden pozitív és negatív cselekedetemnek. Nem volt olyan tett, ami szükségszerűen rossz volt, de voltak olyanok, amelyek nem eredményeztek pozitív növekedést. Áldozata és haszonélvezőja is voltam tetteimnek. Nem volt mókás mindezen kersztülmenni. Láthattam, hogy milyen csodálatos lehet, ha valaki úgy dönt, hogy pozitív hatást próbál gyakorolni a többi lélekre az idő túlnyomó részében.
Utána a lények kérdéseket tettek fel arról, amit láttam, és hogy miként érzek az életemmel kapcsolatban. Tudtam, hogy őszinte választ kell adnom. Kissé hezitáltam, amikor azt kérdezték, hogy szerintem összességében másokra inkább pozitív vagy a negatív hatást gyakoroltam inkább. Megfordult a fejemben, hogy esetleg hazudok.
Ezek a lények tudták mit gondolok, meg kellett mondanom, amit érzek, azt hogy jobb munkát is végezhettem volna a Földön. Tudtam, hogy amiért a Földre mentem, azt még nem végeztem el. Egyetértettek velem abban, hogy még sok tennivalóm van, és hogy talán vissza kellene mennem elvégezni azokat. Azt mondták, hogy megértik milyen nehéz lehet nekem, de ez szükséges az én szempontomból is és az Univerzum számára is, hogy befejezzem a küldetésemet.
Azt mondták, hogy talán bölcs lenne visszamenni és leélni az életemet úgy, ahogy azt eredetileg elterveztem.
Azt mondták, hogy egy csomó fontos célt kitűztem magam elé a Földön töltendő időre, és az életem eseményei lehetővé teszik ezek megvalósítását.
Azt mondták, hogy eredetileg azért mentem a Földre, hogy tanuljak, és megosszam másokkal azokat a képességeket, amelyeket különböző életeken keresztül felhalmoztam.
Azt mondták, hogy arra van szükségem, hogy segítsek lelkeknek és Gaia-nak visszatalálni a harmóniához.
Azt mondták, nagy hatást gyakorolhatok más lelkekre, segíthetem a növekedésüket, és erre Gaia a legjobb hely. Az eddigi események előkészítettek arra, hogy jelentősen hozzájáruljak a világmindenséghez, és ezt semmiképpen ne tekintsem személyes támadásnak. Nem akartam elfogadni a dolgot, maradni akartam, és ezt meg is mondtam nekik.
Azt mondtam nekik, hogy maradni akarok, mert az élet a Földön kemény és könyörtelen. Úgy érzem, visszamenetelem veszélyes lenne az Univerzumra nézve, mert szellemileg még nem vagyok elég fejlett. Azt mondták, hogy pont ezért akartam visszamenni a Földre.
Azt mondták, hogy sokkal fejlettebb vagyok, mint azt hiszem.
Azt mondták, hogy lehetséges, hogy maradjak, de előbb vagy utóbb úgyis be kell fejeznem a munkámat a Földön. Ezt a tipusú feladatot nem lehet máshol elvégezni. Maradhatok, ha úgy döntök, de ez csak elodázza azt, amit meg kell tennem ezért az Univerzumért.
Elmagyarázták, hogy a leggyorsabb módja a feladat végrehajtásának, ha amilyen hamar csak lehet, visszamegyek.
Kábult voltam ahhoz, hogy valami értelmeset is mondjak. Elkezdtem könyörögni, de hasztalan. Én igazán nem akarok a Földön élni, és igazán nem akarok visszamenni. A lények ezt megértették, de határozottak maradtak. Végül is meghoztam a döntést, amely azt hiszem a legkeményebb volt, amelyet valaha is hoztam.
Visszajöttem és élem az életet, amelyet tanácsuk szerint élnem kell. Hiszed vagy nem, sokáig halogattam ennek az élménynek a közzétételét, egészen addig, amíg fel nem fedeztem a tehetséget magamban, amelyet kaptam.
Most megosztom ezt a tapasztalatot, mert úgy érzem szárnyakat ad a gondolatoknak, és segít helyes döntések meghozatalában, s ez az egész bolygót pozitív irányba befolyásolja.
Ha valamit megtanultam ebből, akkor az az, hogy minden döntés amelyet hozok gondosan fel lesz jegyezve és később szembesülök vele, amikor elmegyek innen.
Az a célom, hogy megóvjam az embereket attól a fájdalomtól, amelyet én éreztem, amikor vissza kellett néznem az életem filmjét, és hogy felgyorsítsam az emberi fejlődést a Földön, továbbá Gaia és az Univerzum segítése.
Azt kívánom, bárcsak mindnyájan azt a szeretetet éreznétek a szívetekben, amit én érzek. és nektek adom ezt a szeretetet.
(David Oakford most a Földre való visszatéréséről beszél)
Egyike vagyok azoknak, akik halál közeli élményben részesültek, és lehetőséget kaptak arra, hogy visszatérjenek a fizikai testbe erre a bolygóra. Én választottam a visszatérést a szeretetből erre a planétára, egy olyan hatalmas szeretetből, amelyért mindent feladnék, csak "haza mehessek." Remélem segítek gyógyítani ezt a helyet azzal, hogy megosztom azt, amit nekem megmutattak, és talán a döntéseimmel is. (amelyek remélhetőleg szeretetteljesek).
Szabad akarattal döntöttem a visszatérés mellett, e döntés nélkül nem lennék itt a fizikai világban, és nem csinálnám azt, amit csinálok. A fizikai fájdalom, háború, szegénység, járványok, rettegés, erőszak, gyilkosság, cserbenhagyás, etc, etc, etc. ez az eredménye e bolygón annak, hogy az emberek idejönnek, és szabad döntéseket hoznak a tanulás és a fejlődés érdekében. Sajnálatos módon a tanulás időnként zűrzavarhoz vezet, a fizikai fájdalom és a többi dolog része ennek a zűrzavarnak. Számomra nem tűnik értzelmetlennek, hogy ugyanez a szabad akarat a zűrzavar megszűntetésének is fontos eszköze.
Ahhoz hasonlítom, amikor valaki kempingezik, és választhat, hogy tisztán tartja a környezetét vagy nem. Ha a takarítás mellett dönt, akkor hozzájárul ahhoz, hogy a bolygó olyan maradjon amilyen, nem fokozza a zűrzavart. Ha valaki nem takarít maga után, akkor növeli a rendetlenséget. Ha valaki takarít maga után, és még mások után is, akkor segít a Föld gyógyításában.
Halál közeli élményemben azt is megmutatták, hogy sok lélek van a "Mennyben" akik nagyon szeretnének idejönni, tekintet nélkül arra, milyen állapotban van. Ha nem döntöttem volna a visszajövetel mellett, akkor iskolába kellett volna járnom, ami létezik a Mennyben is. A fejlődést meg kell valósítani, függetlenül a létformától. Az vonzó lehetőség volt számomra, csak az volt a probléma, hogy meddig tart, amíg elérem azt a szintet, amelyet a lelkem kitűzött maga elé. (Égő vágy van bennem, hogy megismerjek más helyeket is az Univerzumban, és ennek eléréséhez még fejlődnöm kell.) Az előfeltétel ehhez, hogy a lelkem rendelkezzen a szükséges IQ -val.
Amennyire látom, egy lélek dönthet úgy is, hogy a Mennyben marad és azon a szinten tevékenykedik, amelyiken van a végtelenségig, de én többet keresek, mert biztos vagyok benne, hogy van több.
Mindenesetre, a lényeg az, hogy kezdjünk el úgy érezni és kinézni mint a Menny, és ilymódon létrehozzuk a szeretet érzését itt lent is. Ezt szeretném látni ezen a bolygón, és tudom, hogy ez megvalósítható. Ha szükséges újra és újra visszajövök, hogy ez megvalósuljon. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
1979 nyarának elején, David Oakford 20 éves volt, és problémái voltak az életével. Gyerekkora nem tette alkalmassá arra, hogy megfelelően kezelni tudja az élet nehézségeit. Nem volt önbecsülése, és minden próbálkozása, hogy megtalálja lelki békéjét, kudarcot vallott. Meglehetősen szerencsétlennek és elveszettnek érezte magát, és úgy vélte senki sem szereti. Így fordult a drogok és az alkohol felé. Egy partin David túladagolta magát, kilépett testéből, és páratlan mélységű tapasztalatokat szerzett.
Aki többet szeretne tudni róla, ellátogathat David saját weboldalára (http://www.near-death.com/oakford/) Nos, következzenek most kivonatok az ő tanúságtételéből, amely Kevin Williams Nothing Better Than Death című könyvében is 
