| Eutanázia : DOKTOR HALÁL, AVAGY A KÖNYÖRÜLET ATYJA? |
DOKTOR HALÁL, AVAGY A KÖNYÖRÜLET ATYJA?
http://empiriamagazin.com/Miszcellanea/Doktor%20Ha 2007.04.22. 17:25
 Dr. Jack Kevorkian - akit a szenzációhajhász sajtó "Halál doktornak" titulál, hívei viszont az önrendelkezésükhöz ragaszkodó gyógyíthatatlan betegek Mentőangyalának, - központi figurája az Egyesült Államokban két éve kiéleződött vitának: joguk van-e a csillapíthatatlan fájdalomtól szenvedő súlyos vagy halálos betegeknek a saját sorsuk felől dönteni? Joguk van-e a gyakorlatban ősidők óta alkalmazott passzív eutanázia helyett -- étel-, ital-, és gyógyszermegvonás -- az aktív eutanázia különböző változataihoz: az orvos által irgalomból elkövetett gyógyszeres elaltatáshoz vagy az orvosi asszisztenciával, de a beteg által személyesen végrehajtott öngyilkossághoz
Dr. Kevorkian nyugalmazott patológus, aki könyveket és számos tanulmányt írt a témáról, az orvos asszisztálta aktív eutanázia, az orvosi segédlettel véghezvitt öngyilkosság híve. Az általa tervezett és kivitelezett mechanikus szerkezet, a Mercitron a beteg gombnyomására mérgező vegyi anyagokat juttat a szervezetbe és fájdalommentesen altat a halálba.
A Mercitron lehetővé teszi, hogy a terminális állapotú beteg önrendelkezési jogát gyakorolva és emberi méltóságának megőrzésével a számára megfelelő időben és körülmények között vessen véget életének. A gyakorlatban alkalmazott és az orvos etikában hallgatólagosan elfogadott halálra éheztetés-szomjaztatás napokig, sokszor hetekig tartó agóniáját röpke percekre korlátozott halálba zuhanásra rövidíti. A beteg tehát (családját megkímélve a lelki tehertől) maga dönt a sorsáról, mielőtt a kór végzetesen elhatalmasodna rajta, ugyanakkor az adagoló szerkezet segítségével ő maga lesz a döntés végrehajtója. Egy találó megállapítás szerint "a Mercitron szinte kiragadta az istenek kezéből a halált (osztás hatalmát)."
Dr. Kevorkian, Bach és Handel rajongója, 1991. óta kilenc páciens öngyilkosságánál segédkezett. Mindegyikükkel hosszabb, sokszor évekig tartó kapcsolatot alakított ki. Ez idő alatt rendszeresen konzultált a családtagokkal, kezelőorvosokkal, pszichológusokkal, alkalmanként egyházi képviselőkkel is és figyelemmel kísérte a beteg fizikai, szellemi és lelki állapotát, ugyanakkor segítséget nyújtott a végső útra való előkészületekben, a szükséges hivatalos dokumentáció összeállításában, egészen az utolsó, legnehezebb percekig. Ennek ellenére soha nem kért és nem fogadott el fizetséget a szolgálataiért.
"Az orvos asszisztálta aktív eutanázia az önrendelkezés ténye és a beteg aktív részvétele miatt magasabb rendű a passzív eutanáziánál. Ugyanakkor éppen a beteg tudatos és aktív participációja miatt korlátozott a visszaélések lehetősége. A beteg a döntés hozó és a döntés végrehajtó egy személyben." nyilatkozta a Free Inquiry nevű szekuláris humanista újságnak Dr. Kevorkian.
Ellenségei viszont éppen ezen a vonalon támadják a patológus feltalálót. Lesznek orvosok és hozzátartozók is, akik vissza fognak élni a Mercitron használatával, jósolják. "Mindennel vissza lehet élni, még az elnöki pozícióval is." - válaszolja nekik Dr. Kevorkian. "Ezt mindenki előre tudta. Miért kreálták mégis? Mert szükség volt rá. Az ember nem szüntet meg intézményeket a visszaélések lehetősége miatt, hanem megpróbálja szabályozni őket.” Való igaz. Ennek ellenére az eutanázia ellenes demagóg erők a visszaélések lehetőségére való hivatkozással, a félelemkeltés ősi trükkjével egyre több embert állítanak a maguk oldalára és különböző államokban sorba szavazzák le “az emberséges halál” legalizálási kísérleteit.
AZ ÖNRENDELKEZÉS JOGA
A liberálisnak (nem mai magyar értelemben!) tartott Washington államban a Méltósággal vállalt halál elnevezésű törvényjavaslatot a várakozások ellenére 54-46 arányban leszavazták. A javaslat szigorú szabályokhoz kötötten engedélyezte volna az aktív eutanázia különböző formáit. A Christianity Today című evangélikus magazin büszkén közölte, egyházuknak nagy szerepe volt a törvényjavaslat megbuktatásában és nem titkolta, sikerük új taktikai manőverezésüknek köszönhető.
Mivel az amerikaiak többsége a szép és fájdalom mentes halálhoz való jogot ugyanolyan polgári szabadságjognak tartja, mint a szavazati-, vagy a születés szabályzáshoz való jogot, ezért az evangélikus egyházfők úgy döntöttek, a javaslatot nem jogi, de nem is teológiai alapon támadják, hanem a tv hirdetésekben, rádió programokban, utcán osztogatott pamfletekben a visszaélés veszélyének eltúlzása révén. Megfelelő felvilágosító jellegű ellenpropaganda nélkül csoda, hogy a törvényjavaslat nem bukott nagyobbat.
Michigan államban, ahol Dr. Kevorkian él és dolgozik, nagy sebtében törvényt hoztak a Mercitron használatának betiltására. Joseph Palamara képviselő hangsúlyozta, “Csak és kizárólag a gépi úton történő öngyilkosságot helyeztük törvényen kívül. Ez nem befolyásolja az orvosok gyógyszer- étel- és italmegvonási jogát." A Palamara szavaival "hagyományos gyilkolási módszer” tehát, továbbra is legális marad, holott kegyetlenebb és hosszadalmasabb agonizálást idéz elő, mint az aktív eutanázia. Ugyanakkor az ilyen esetekben is felvethető, nincs biztosíték rá, hogy nem követnek el visszaéléseket vele.
Mint Kevorkian megállapította, a mai "szenvedélyesen hipokrita társadalom" megtagadja a méltóságos, emberi, szervi donorság esetén pozitív kihatású öngyilkosságot, amelynek eredményeképpen a szenvedést elviselni képtelen betegek, a magatehetetlenség határán álló öregek tízezrei kétségbeesésükben elborzasztóan erőszakos és véres módszerekhez folyamodnak, fejenlövéstől kezdve az emeletről való leugrásig.
A Christianity Today saját adat közlése szerint a katolikusok 71%-a és a protestánsok 57%-a támogatja a bármelyiknél emberségesebb orvos asszisztálta eutanázia legalizálását. A Time magazin és más adatok szerint az összlakosság 75%-a támogatja az egyén döntésjogát ebben a kérdésben. Az eutanázia ellenes erők szervezkedése és propagandája következtében azonban a törvénybeiktatás nem fog könnyen menni.
Az eutanáziához való jog kérdése, akárcsak az abortusz kérdés, antagonizáló szerepet kezd játszani az amerikai társadalomban. Ennek növekvő veszélyét felismerve nyilatkozta Dr. Kevorkian: "Az orvostudománynak teljesen függetlennek kell maradni a civil törvényhozástól, politikától, vallástól és az igazságszolgáltatástól. Az eutanázia nem lehet más, mint orvosetikai döntés."
Köztudott, hogy az is volt évszázadokon keresztül. Kevorkiánt ennek ellenére gyilkosság bűntettével vádolták, mikor az első Alzheimer kórban szenvedő betege önként véget vetett az életének, majd mikor másik két, szintén gyógyíthatatlan betege hasonlóképpen járt el. A bíróság azonban ejtette a vádakat, méghozzá azzal az indoklással: “Az orvos asszisztálta öngyilkosság soha nem volt törvénytelen és a betegnek joga van meghalni. Azok számára, akik elviselhetetlen fájdalomtól szenvednek, az orvosi segédlettel elkövetett öngyilkosság törvényes lehetőségként áll fenn.”
Dr. Kevorkiant ezúttal ugyan felmentették, fókuszba hozott, mesterségesen nagy port kavaró ügye azonban még szervezettebb ellenmozgalmat, még koncentráltabb propaganda hadjáratot indított el. "Nem érdekel, hogy látják (a Mercitronnal való öngyilkosságot) az egészséges emberek. Én azért vagyok itt, hogy a beteg embereken segítsek ." hangoztatta egy végsőkig elszánt Kevorkian.
Az egyre agresszívebben aktivizálódó eutanázia ellenes mozgalom teljesen figyelmen kívül hagyja a szenvedő alanyt, - az embert. Állásfoglalásában ésszerűség, együttérzés, megértés nem játszik szerepet. Nem számol sem a társadalom, sem az egyén igényeivel, lehetőségeivel. Az eutanázia ellenzőinek nincs programja a mozgásképtelenek ellátására, a végelgyengülésben szenvedők ápolására, a szellemileg rohamosan hanyatlók, valamint az önmagukra és a közre egyaránt veszélyesek felügyeletére. Nem bajlódnak új gyógyszerek, hatékonyabb fájdalomcsillapítók kikísérletezésének anyagi támogatásával. Nem foglalkoznak a mozgásképtelenek kiszolgáltatottságával, gyötrődésével, elhatalmasodó depressziójuk következményeivel.
Az eutanázia ellenesség demagógjai nem vesznek tudomást azokról, akik nem akarnak életük hátralevő részében ágyhoz kötötten, csont és bőrként, a felfekvés fekélyeivel, pelenkázva élni. Akik nem akarnak órákig, a teljesen magukra hagyottak esetében sokszor napokig a saját ürülékükben feküdni. Az ő szemük előtt csupán egyetlen cél lebeg: megakadályozni, hogy súlyos betegek a vég közeledtével maguk döntsenek a saját sorsukról. Mint mondják, - morális alapon.
NÉVTELEN SÍRHALMOK
"Végül is mit értünk moralitás alatt?" teszi fel a kérdést dr. Kevorkian és mindjárt meg is adja rá a választ: "A megfelelő módon való gondolkodásmódot és cselekvést. Ez az idők folyamán állandóan változik. Az ember feladata az adott szituáció megoldása az adott időben és ehhez nem használhatók fel kétezer éves elméletek.”
Néha még pár száz vagy pár évtizedes elméletek sem. Az angol arisztokrata költő-zseni George Lord Byron és Claire Clairmont közös lányát, Allegrát, aki 5 éves korában hosszú szenvedés után hunyt el, névtelen sírba földelték el a temető egy elkülönített, fel nem szentelt zugában, egyházi áldás nélkül, mivel szülei nem házasodtak össze. Csak 116 évvel később helyeztek el egy nevét megörökítő emléktáblát a családi sírbolt bejáratánál. Apró testét azonban még akkor sem exhumálták és soha nem helyezték át az övéi mellé. Ugyan hol találnánk ma megosztott temetőt törvényesen és törvénytelenül születettek számára, névtelen sírhalmokkal az egyik oldalon?
Az erkölcsi norma, a társadalmi ítélkezés, a tűrés határa állandóan változik, de talán soha nem változott olyan gyorsan, mint a második évezred végéhez közeledve. A The New Federalist nevű ultrakonzervatív(!) újság közli a következő adatokat: arra a kérdésre, az ön véleménye szerint gyógyíthatatlan betegség esetén törvényesíteni kellene-e az orvos jogát hogy a család kívánságára véget vessen a szenvedéseinek, 1950-ben az amerikaiaknak csak 34%-a válaszolt igennel. Ez 53%-ra ugrott 1973-ban, 60%-ra 1977-ben és 61%-ra 1980-ban. 1983-ban elérte a 63%-ot, 1992-re pedig a 75%-ot, ahol azóta is stagnál.
A morális értékítélet és a szokásjog koronként és regionálisan változik, időnként a tradíciók és előítéletek béklyóitól szabadulva túllép önmagán, de sohasem egyöntetű. Az elmúlt évtizedeket ezen a téren a születés szabályozás és azon belül leginkább az abortuszhoz való jog legalizálása illetve betiltása miatti küzdelem jellemezte Észak-Amerikában, amely végül is az USA-ban és Kanadában is a szabad választást hirdető, a nők döntési jogát elismerő pro-abortusz erők győzelmével végződött. Úgy tűnik, az elkövetkező években az aktív eutanázia legalizálásáért illetve törvényes betiltásáért vívott harc fog az elvi konfrontációk élvonalába kerülni.
Hová vezethet ez? Kiszélesedő ellentétekhez, radikális túlkapásokhoz. Perekhez, felső bírósági fórumokhoz, a Legfelsőbb Bírósághoz. Dollármilliók elpocsékolásához. Eközben természetesen az elfekvők, a szeretet otthonok és a kórházak további nagy pénzeket szednek be a súlyos betegek, sokszor élőhalottként évekig vegetálók biztosítójától és családjától. Az elviselhetetlen krónikus fájdalommal küszködők hatékonyabb csillapítóért, eredménytelenség esetén végső szabadulást hozó gyógyszerért, segítőkész orvosi felügyeletért esdekelnek.
Ugyanakkor a saját otthonukban egyedülállóként magatehetetlenek tízezrei gondozatlanul, félelemben és állandó életveszélyben tengődnek. Akik pedig nem fizikailag, hanem szellemileg hanyatlanak, nemcsak önmagukért, de önmaguktól is rettegnek. Vajon marad-e idő rájuk figyelni az elvi harcok közepette?
A Michiganben tavasszal életbelépő törvény szerint amennyiben Dr. Kevorkian továbbra is orvosi asszisztenciát nyújt betegeinek, gyilkossággal vádolható és nem kétséges az ítélete. Vajon lesz-e valaki más valamelyik liberálisabb törvényű államban, aki folytatni fogja misszióját? Sor kerülhet-e rá, hogy az eutanázia hívei összefogva felvilágosító kampányt szerveznek a szép halál érdekében? Számíthatunk-e arra, hogy a saját tervei szerint John Kennedy liberális (nem magyar értelemben!) nyomdokait követő Bill Clinton hatékonyan és erélyesen fog érvényt szerezni a többség igényének a különböző kultur-kérdésekben és polgárjogi ügyekben?
Mindezek a közeljövő kérdései. A válasz sürgős. A szenvedés, a félelem, a kétségbeesés nem tud várni. Ennek ellenére csak kevesen választják az orvos asszisztálta önkéntes halált.** És még ők se meghalni akarnak. Éppen csak nem akarnak, vagy nem bírnak tovább élni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
