|
Téma: eutanázia
http://www.hhrf.org/ujszo/2001/12/tema.htm 2007.04.22. 17:29
 Ki dönthet az elmúlásról?
B. Györgyi 1993 szeptemberében a halálba segítette 11 éves, gyógyíthatatlan beteg kislányát, Andreát. A gyermek fájdalmakkal küszködött, a halál két-három hónapon belül bekövetkezett volna. Andrea maga kérte édesanyját, segítsen véget vetni szenvedéseinek. Az anya a kislány fürdõvizébe dobta a hajszárítót, ám az áramütés nem volt halálos, ezért a gyermeket a víz alá nyomta.
Az eset Magyarországon történt; a bíróság elsõ fokon két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az asszonyt. Az indoklás szerint az anya aktív eutanáziát gyakorolt, és szeretetbõl ölt. A legfelsõbb bíróság 1995 októberében érvénytelenítette a szabadságvesztés felfüggesztését háromévi próbaidõre, és az anya tettét kegyeletbõl elkövetett cselekedetnek értékelte. Göncz Árpád akkori köztársasági elnök 1996. május 10-én kegyelembõl négyévi próbaidõre felfüggesztette a kétévi börtönbüntetés végrehajtását
Hollandiában a parlament szabad utat adott az eutanáziának, Magyarországon az Alkotmánybíróság nyolc éve nem tudott dönteni errõl a kérdésrõl. Egyes alkotmányjogászok szerint az alaptörvény nem zárja ki a kegyes halál alkalmazását, a orvosok többsége – nyilvánosan – inkább ellenzi, mint helyesli az eutanáziát. A rákbetegek szövetségének vezetõje úgy véli: a társadalom és az egészségügy egyelõre jogilag sem, erkölcsileg sem készült fel a bonyolult kérdés kezelésére.
Világszerte élénk reakciókat váltott ki, hogy a holland parlament vállalta és kimondta: az elviselhetetlen szenvedésnek kitett gyógyíthatatlan beteget saját kérésére az orvos halálba segítheti, pedig a kegyes halál intézménye ebben az országban hallgatólagosan már korábban is mûködött. Mivel Magyarországon elmarasztaltak egy anyát azért, mert saját kezével segítette halálba szenvedõ, gyógyíthatatlan gyermekét, több jogász is foglalkozik a témával. Arra várnak választ, hogy az emberi élethez és méltósághoz fûzõdõ alkotmányos alapjognak együttesen kell-e érvényesülnie, vagy elválasztható-e egymástól. Egyesek véleménye szerint bizonyos esetekben az emberi méltósághoz való jog elõnyben részesíthetõ az élethez való joggal szemben. Egy gyógyíthatatlan és elviselhetetlen kínoknak kitett beteg akár kérheti is szenvedése megszüntetését. Akadnak, akik szerint az eutanázia a ma hatályos alkotmánnyal sem ellentétes. Mégis kérdéses, dönthet-e az orvos az élethez való jog érvényesülésérõl.
Az alkotmányjogászok úgy vélik, a holland parlament döntése is a jogfejlõdés lehetséges irányát jelzi, vagyis azt, hogy elõbb-utóbb el kell ismerni a betegek teljes önrendelkezési jogát, amelynek az életre és az emberi méltóságra is ki kell terjednie. A szakértõk – legalábbis Magyarországon – mégis legföljebb a passzív eutanázia legalizálására látnak reális esélyt: arra, hogy az orvos beszüntethesse az élet fenntartásához nélkülözhetetlen kezelést. Ennek azonban ki kell dolgozni a jogi garanciáit; elképzelhetõ, hogy a bíróság mondja ki a végsõ szót.
Az orvosi szaktekintélyek véleménye is különbözõ. Sokan elutasítják az eutanáziát, mert "ez civilizált környezetben is" nehezen szabályozható probléma. Állapontjuk szerint lehetetlen olyan jogszabályt alkotni, amely egyértelmûen meghatározná a kegyes halál eseteit, s amely kizárná a döntésrõl szóló utólagos vita lehetõségét. Ráadásul a hippokratészi eskü nem teszi lehetõvé, hogy az orvos közremûködjön az emberi élet kioltásában. Az eutanázia engedélyezését elképzelhetetlennek tartja a rákbetegek szövetségének elnöke is. Szerinte az emberi önrendelkezés alapján elfogadható, hogy a beteg döntsön e kérdésben, ám Magyarországon az emberi méltóságot tiszteletben tartó gondoskodást sem tudják biztosítani a haldoklónak. A társadalom és az egészségügy jogilag és erkölcsileg is felkészületlen az eutanázia kezelésére. A rákbetegek pedig a halál közeleségét érezve egyre jobban ragaszkodnak az élethez.
Az egyház egyértelmû elutasítása
A holland döntést a katolikus egyház ellenzi a leghevesebben, mert képviselõi szerint "az életnek sem az elindításáról, sem a befejezésérõl nem dönthet az, aki kapta. Ahogyan senki nem rendelheti meg saját születését, ugyanúgy a halál föltött sem rendelkezhet senki, egyedül a Teremtõ". Az egyház szerint az élet kioltása gyilkosságnak vagy öngyilkosságnak minõsíthetõ.
Nemcsak az orvosoknak, hanem az egész társadalomnak is szembesülnie kell az eutanázia problémájával
A felelõsség szorításában
FELDOLGOZÁS
Óriási nyomás nehezedik a tudomány és a társadalom részérõl az orvosokra, mivel a gyógyítás és az aktív-passzív eutanázia határterületén kell dolgozniuk – írta évekkel ezelõtt Polcz Alaine. Véleménye szerint nemcsak az orvosnak, hanem a társadalomnak is szembesülnie kell ezzel a problémával. Föl kell mérni a döntés felelõsségét, a hatásokat. "Egyre sürgetõbbnek látszik, hogy a társadalom ne hagyja magára az orvost a felelõsségnek eddig nem ismert szorításában" – figyelmeztet.
Polcz Alaine gondolatai (Halál iskolája, Magvetõ kiadó, Gyorsuló idõ – 1989) 12 évvel ezelõtt jelentek meg. Ami már akkor is sürgetõnek látszott, az ma fokozottan az, hiszen a kérdés nem oldódott meg. Magyarországon az egészségügyi törvény ugyan tartalmaz a betegek önrendelkezési jogával és az ellátás visszautasításának lehetõségével kapcsolatos paragrafusokat, de e rendelkezések nem jelentik egyértelmûen a passzív eutanázia legalizálását. Az aktív beavatkozást pedig sehol sem említik. De mit is jelent maga a szó, illetve mi a szinte kivétel nélkül mindenkit állásfoglalásra, érzelmi megnyilvánulásra, pozitív vagy negatív ítéletre késztetõ erkölcsi, jogi probléma lényege?
Az eutanázia, a "kegyes halál" (görög szó – jelentése jó halál) meghatározása: "eutanáziának minõsül, ha az orvos a gyógyíthatatlan betegét a halálba segíti, életfenntartó beavatkozásokat megszüntet, illetve elmulaszt". Ez történhet a beteg kérésére (önkéntes eutanázia) és beleegyezése nélkül, ha már nincs megkérdezhetõ állapotban (nem önkéntes eutanázia). Megkülönböztetnek még aktív és passzív eutanáziát: passzív eutanázia esetén az orvos a beteget például nem éleszti újra, illetve beszünteti életfenntartó kezelését (lekapcsolja a lélegeztetõgéprõl), s ezzel engedi meghalni. Aktív eutanázia esetén az orvos például halálos injekciót ad az öntudatlan haldoklónak. Az is elõfordul, hogy az orvos segítõ kezet nyújt a beteg öngyilkosságához, például átadja az ehhez szükséges szert.
A gyógyíthatatlan betegekben és hozzátartozóikban gyakran felvetõdik a kérdés: hogyan lehet elviselhetõvé tenni a halált? Errõl – nem sokkal halála elõtt – Francois Mitterrand volt francia köztársasági elnök így írt: "Olyan világban élünk, amely megrémül és elfordul e kérdéstõl. Elõttünk számos civilizáció szembenézett a halállal. A közösségnek, az egyénnek is megrajzolták az átmenet útját. Felmagasztosították a lezáruló sorsot, értelmet adtak neki. A halálhoz való viszony talán sohasem volt ily sivár, mint korunk szellemi sivatagában, ahol a létsóvár ember mintha kiküszöbölné a rejtélyt. Nem tudja, hogy egy pótolhatatlan forrás kútfõjét apasztja el ezzel."
Még keményebb kérdés, fel lehet-e készülni a halálra? És fõleg: elfogadhatjuk-e valakitõl azt, hogy már nem tudja tûrni a szenvedést – inkább a halált választja? Dönthet-e az orvos életrõl és halálról? Hogyan egyeztethetõ össze az eutanázia a hippokratészi esküvel?
Itt nem az a kérdés, hogy az érintett élõlény személynek minõsül-e (mint az abortusznál), hanem az, hogy az alkotmányban rögzített élethez való jog és az ember önrendelkezési joga jelentheti-e azt, hogy a saját élete (halála) felõl nyilatkozhat, bizonyos feltételek között kérheti-e saját halálának elõidézését. A keresztény álláspont erre nemmel válaszol, a felvilágosult liberalizmus igent mond. Külföldön – és ma már Magyarországon is – az eutanáziával kapcsolatban számos szervezet pártolja, támogatja a liberálisabb törvény megalkotásának gondolatát. A társadalom azonban megosztott e kérdés megítélésében és egy esetlegesen elfogadott jogszabály alkalmazásában.
A hollandok döntése fontos üzenet. Ahogy Els Borst holland egészségügyi miniszter kommentálta az eutanázia engedélyezését kimondó törvény megszületését: "Az élet befejezése van annyira komoly dolog, hogy megérdemelje a nyíltságot."
Jó törvényekre és azok szigorú betartására van szükség
Nem tudunk nyíltan beszélni a halálról
VÉLEMÉNY
Úgy tûnik, az eutanázia kérdése Szlovákiában nem nagyon foglalkoztatja sem az orvostársadalmat, sem a lakosságot. Az orvosok nem szívesen beszélnek errõl a témáról. A Pozsonyban megkérdezett onkológusok még a nevük közlését sem engedélyezték.
43 éves orvos: Kár tagadni, tájainkon túl nagy a halál misztériuma. Talán azért (is), mert ritkán szembesülünk vele. A beteg hozzátartozói sincsenek felkészülve a haldokló ellátására, de arra sem, hogy mellette legyenek a végsõ haláltusánál. Igaz, hogy a beteg gyakran álmában sétál át a túlsó partra, vagy amikor csak az orvos, ápolónõ van mellette. Pedig egykoron a haldokló otthonában búcsúzott el szeretteitõl, s a család úgy szervezte az életét, hogy ne maradjon egyedül. Tény az is, hogy a betegek zöme nem is magától a haláltól, hanem a haldoklástól fél, a kínoktól, a fájdalmaktól. Ezek csökkentése viszont az orvos kötelessége. Az orvostudomány eszközeivel általában minden fájdalom enyhíthetõ, nem kell szenvednie a haldoklónak. Ezért ritkán vetõdik fel az orvosokban a kegyes halál gondolata. A beteg ugyanis végig reménykedik abban, hogy állapota visszafordítható. Ám, ha meglennének a törvényes keretek, nem utasítanám vissza a haldokló akaratának teljesítését.
55 éves orvosnõ: Vallási megfontolásból nem értek vele egyet. Egyetlen egy ember sem jogosult arra, hogy életet oltson ki.
Kovács János belgyógyász, Dunaszerdahely: Öt éve dolgozom a belgyógyászat intenzív osztályán, ahol a közvetlen életveszélyben levõket próbáljuk megmenteni. A betegek gyógyítására összpontosítunk, és akkor sem adjuk fel, ha vesztésre állunk. Mindig mindent megteszünk, hogy a beteg a lehetõ legnyugodtabb, legelviselhetõbb körülmények között távozhasson. Fájdalmát csillapítjuk, enyhítjük szenvedéseit. Ezért nem értek egyet az aktív eutanáziával. Senki sem kényszerítheti az orvost a lelkiismeretével, meggyõzõdésével ellentétben álló cselekedetre.
Ronald Suchý baleseti sebész, Dunaszerdahely: Vettem a fáradságot, és áttanulmányoztam a holland törvényt. Nem tetszik. Fõleg a beteg szabad akaratának kinyilvánítása ébreszt bennem kétségeket. Ki dönti el, hogy a beteg képes-e a megfontoltan dönteni? Vajon melyik orvos képes kimondani: ez a végsõ stádium. Huszonhét éves orvosi gyakorlatom alatt ugyanis találkoztam "csodás" gyógyulásokkal. Kezeltünk szánalomból, kegyeletbõl menthetetlennek hitt beteget, akit végül hazaengedtünk – meghalni. Fél év után megjelent, mert mûtétre szorult, a legnagyobb meglepetésünkre azonban hasüregében nyomát sem találtuk az eredeti daganatnak. Ahhoz, hogy az eutanázia véghezvihetõ legyen nagyon pontos és jó törvényekre és azok szigorú betartására van szükség. Állítom, hogy maga a döntés is nagyon nehéz lesz.
Baculák Veronika fõorvos, Dunaszerdahely: Pillanatnyilag a közép-kelet-európai országokban sem a lakosság, sem az orvosok nem érettek arra, hogy tárgyilagosan megvitassák az eutanázia kérdését. Nem tudunk nyíltan beszélni a halálról. Mi pédául csak most kezdjük érvényesíteni a betegek jogait. Ez annyit jelent, hogy megbeszéljük velük a kezelés menetét, és közöljük a beavatkozásokkal járó kockázatot. Ha például elutasítják a vénás katéterezést vagy a vastagbélvizsgálatot, megpróbáljuk meggyõzni, de nem erõszakoskodunk. Tiszteletben tartjuk akaratát. Néhány éve a halálos betegségben szenvedõk hozzátartozóival közüljük a diagnózist, hiszen manapság nagyon fontos, hogy a távozók rendezhessék anyagi ügyeiket, esetleg végrendelkezhessenek. Ha a család felhatalmaz, mi közüljük a beteggel a diagnózist. Több évtizedes pályafutásom alatt viszont azt tapasztaltam, még azok is, akik tudják, hogy menthetetlenek, reménykednek. Az utóbbi években javult a kínok megszüntetésének lehetõsége, s ezért a haláltusa is elviselhetõ(bb). A holland parlament döntése nagy kihívás, ám ismétlem, Szlovákiában sem az orvostársadalom, sem a lakossság nem érett arra, hogy tárgyszerûen vitatkozzon az eutanáziáról. Fel kell rá készülni, de az elsõ perctõl kezdve arra kell törekedni, hogy jó, a vissszaélés lehetõségét kizáró törvények szülessenek
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
