A karma mint kegyelem
A karma mint kegyelem
Létfeladatunk félreérthetetlen: „Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok." De vajon elegendő-e ehhez egy élet? Lehet, hogy Jézus megvalósíthatatlan feladatot rótt ránk?
Ha felismerem a látszat mögött a valóságot, a karma az isteni szeretet kifejeződése, és ezzel kegyelem lesz. Nemcsak arról van szó, hogy létfeladatunkká tette a tökéletességet, hanem a karma törvényének segítségével abszolút biztonsággal el is vezet bennünket ehhez a célhoz. Nincs tehát jó vagy rossz karma, hisz mind a kettő ugyanazt a célt szolgálja. Más szóval a betegség, á szenvedés és a veszteség mind-mind az isteni kegyelem megnyilvánulásai, mert valójában félreérthetetlenül arra figyelmeztetnek, hogy letértünk a helyes útról, és arra kényszerítenek, hogy oda visszatérjünk.
Többnyire észre sem vennénk, hogy helytelenül jártunk el, ha valamely fájdalmas tapasztalás nem tudatosítaná ezt bennünk. Ekképpen tehát a fájdalom is kegyelem, sorsunk pedig mindig egy speciális testre szabott öltözék. Mindaz, ami velem történik, engem szolgál, és nekem segít. Ennélfogva minden úgy van jól, ahogy van.
Magunkat jutalmazzuk vagy éppen büntetjük,
amikor Igaz Valónkhoz s ezzel Istenhez közeledünk, vagy éppen távolodunk tőle. Eltávolodva tőle bűnben élünk, ami nem más, mint elszakadás. Tehát nem Isten büntet bűneinkért, hanem bűneink büntetnek bűneinkért.
A karma tehát nem kívülről szakad ránk, hanem mi magunk vesszük magunkra: gondolkodásunkkal, érzéseinkkel, cselekedeteinkkel. Mindarra, ami velem történik, rászolgáltam, szükségem van rá. Az élet nem azokkal a leckékkel konfrontál engem, amelyeket az ego kívánna magának, hanem amelyekre valóban szükségem van.
A karma törvénye azonban azt is megköveteli tőlünk, hogy tetteink következményeiért tudatosan vállaljuk a teljes felelősséget. Valamennyien teremtők vagyunk, szabadon teremthetünk, amit csak akarunk. A törvény csak szembesít tetteink következményeivel, ekképpen mutatva meg, ha esetleg tévesen döntöttünk. Ez a törvény nem engedi, hogy tetteink következményei elől elbújjunk.
Minden megtanult lecke közelebb visz Igaz Valóm valóságának felismeréséhez és a mindenekkel való egységhez. Ha azonban nem tanulom meg a leckét, nem oldom meg az életfeladatot, ez a törvény mindaddig elém hozza, míg végül meg nem oldom. A sors „korrepetál".
A végzet törvénye nem dönthet, ám az isteni kegyelemhez az is hozzátartozik, hogy bárki bármely pillanatban megszabadulhat a karmától, mihelyt saját akaratát egyesíti az isteni akarattal. A végzet törvénye csak addig vonatkozik rá, amíg fel nem adta egóját, ami az elkülönülés illúziójában él, és ezért önfejűen cselekszik. Mihelyt az elkülönülés illúziója megszűnik, és már nincs Én, aki önfejűen cselekedne, a törvény is elveszti hatását. Az életben tehát teljes szívemből hálás lehetek mindenért. Hálával tartozom azért a kegyelemért is, amely lehetővé teszi, hogy az egoizmus magam építette poklából és szellemi vakságomból bármely percben kiszabadulhassak, és visszatérhessek Igaz Létem valóságának fényébe.
|