|
Gondolatok a teremtésről
anonym 2007.11.25. 22:32
Van-e olyan, hogy teremtés? Van-e olyan, hogy anyagvilág? És van-e olyan, hogy valóság?
Ezekre talán az a kérdés világít rá, hogy mit tartunk valóságnak? Ahogy a „Matrix” című film alkotói nagyszerűen megfogalmazták, Morpheus szájába adva gondolataikat:
„ - Mi a valóság? Hogyan határoznád meg? Ha arról beszélsz, amit érzel, ízlelsz, látsz, az, az agyad által megfejtett elektromos halmaz csupán. Ez az általad ismert világ.”
No, de milyen az igazi világ? Vagy az általunk nem ismert?
Az egyik keleti bölcselettel foglalkozó könyvben azt olvashatjuk; olyan hogy anyagvilág nem létezik, a szó szoros értelemben, de illúziónak mégsem sem nevezhetjük, amiben élünk.
Akkor hát mi is ez az egész?
A magyarázat folytatódik. Az Önvaló (Isten vagy ki minek nevezi) kiáradása a világ, s benne Mi is. Mindannyian ennek a kiáradásnak a részei, rútul kifejezve, termékei vagyunk, s mint ilyenek egylényegűek a Mindenhatóval; egyszerre teremtett és teremtő lények. Ez által biztosítjuk a teremtés folyamatosságát.
S hogy akkor miért nem vagyunk ennek tudatában?
A válasz egyszerű, bár csak hihetjük mindaddig, míg meg nem tapasztaljuk, amíg vissza nem térünk a forráshoz. Az elkülönülést megtapasztalni vágyó Önvaló egy, úgynevezett fátyollal, eltakarta önmaga elöl, létezésének tiszta megnyilvánulását.
Legjobban talán a mozi-hasonlat mutat rá erre. (Bár minden hasonlat csak hasonlat s nem a való)
Az előttünk pergő film valóságként jelenik meg számunkra. A mozivászon, vagy a tv képernyője, a fátyol szerepét tölti be esetünkben, amire kivetítjük életünk eseményeit. A mozifilmet nézve tudatában vagyunk; amit látunk nem valóság, mégis beleéljük magunkat a látottakba, és azonosulunk a főszereplő minden kényelmetlenségével, s minden gyönyörével.
Az életünket szemlélve viszont nem vagyunk tisztában a látottak illuzórikus voltával. Sok-sok éven át, megtanultuk azonosítani magunkat egy képpel. Ez a kép az énkép, vagy más néven ego, mely életünk alakulásával folyamatosan változik. Az énkép három részből tevődik össze leginkább. Az első, akinek mi hisszük önmagunkat; a második, amit mi gondolunk, hogy mások, mint vélekednek rólunk; s a harmadik, amit valóban gondolnak rólunk a környezetünkben lévők.
Ha mélyen belegondolunk, ez is csak egy film kivetülése. De ennek, mi magunk vagyunk a főszereplője, s a nézője. Ami még megdöbbentőbb a rendezője is, vagy ha jobban tetszik a teremtője. Mindaddig, amíg ki nem engedjük kezünkből az irányítást (legfeljebb a Fénynek).
Vannak mozifilmek, melyekben a rendező és a főszereplő egy és ugyanaz a személy. Ennek a színésznek a helyzetébe kell tehát beleképzelnünk magunkat, aki egyszerre rendezi, és valósítja meg; eljátssza az általa elképzelt, eltervezett szerepet.
Mindez akkor lehetséges, ha tudatosak vagyunk, ha kívül tudjuk helyezni nézőpontunkat, egonk betokosodott makacs önámításán, s őszintén, kívülállóként tudunk önnönmagunkra tekinteni, s felelősséget merünk vállalni a velünk történtekért, s nem valami rajtunk kívülálló dolgot okolunk. Ez aránylag könnyű, csak el kell fogadnunk magunkat feltétel nélküli szeretettel.
„- Na jó, de hogy lehet teremteni mindennek ismeretében”? - tehetnénk fel jogosan a kérdést.
Hit nélkül semmiképp.
Bár úgy véljük a hit szót, az emberek általában félreértik. Sokan úgy gondolják, hisznek Istenben, bár inkább csak bíznak létezésében. Vajon Jézus miért mondja?:”
- Hacsak egy mustármagnyi hitetek lenne, hegyeket tudnátok mozgatni.”
Vagyis vagy van hite az embernek (akár egy mustármagnyi) vagy nincs.
Ugyanakkor ez a hit nem valami vak buzgalom, nem egy fanatikus állapot, hanem nagyon is megalapozott tudás, mely erős szívben, s mindenre kiterjedő szeretetben gyökerezik.
Tehát legfontosabb a HIT.
Aztán mi kell még? Egyrészt el kell engednünk, az anyagvilágról alkotott régi beidegződéseinket, másrészt le kell mondanunk mindannak a birtoklásáról, amit teremteni akarunk. Ez némileg ellentmondásosnak tűnhet, mégsem az. Hiszen amit használni kívánunk, nem feltétlenül kell birtokolnunk is. A lehető legjobb, ha felajánlásokkal élünk. Ajánljunk fel mindent a Legfőbb Teremtőnek: ide értve gondolatainkat, szavainkat, és cselekedeteinket; legkisebbtől a legnagyobbig. Ha ezt tesszük, elismerjük: részei vagyunk egy nagyobb egységnek, s nem vagyunk fontosabbak más részeinél, ezáltal feloldódik önösségünk is. E felajánlások révén, utat nyitunk a Mindenhatónak, Aki így rajtunk keresztül nyilvánul meg, s ebből adódóan, bármire is lesz szükségünk, bármit is akarunk megteremteni, az ő erejét kapjuk segítségül. Egyszerűen meg lesz. A kívánt matéria önmagától kivetül filmvásznunkra, vagy ha tetszik, megnyilvánul az anyagvilágban.
Visszakanyarodva hát kezdeti kérdésünkhöz:
” - Mi a valóság? Hogyan határoznád meg?”
Nos a valóság talán az, amit elfogadunk annak. Amit kivetítünk. Amit megteremtünk magunknak. Bibliai idézettel:„Ki, mint vet, úgy arat”
„Legyen hitetek szerint” .
tóbi
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
