|
Tengeri oriások
Celesztina 2006.04.25. 20:09
 Minden bálna cet, de nem minden cet bálna
Minden bálna cet, de nem minden cet bálna - mert csak a sziláscetek bálnák. De akár fogascetekről, akár bálnákról van szó, ezek a hatalmas tengeri állatok mindenképpen igen érdekes emlősök. Tökéletesen alkalmazkodtak a vízi élethez - testük teljesen halszerű, mellső lábuk uszonnyá alakult át. Hátsó lábuk eltűnt, helyette hatalmas vízszintes farkúszó alakult ki. Nincs szőrük, legfeljebb szájuk körül vannak tapintószőrök, testhőmérsékletüket a bőr alatt kifejlődött vastag szalonnaréteg biztosítja. Persze tüdejük van, levegőt lélegeznek be a fejükön levő egy-két orrnyíláson keresztül. Hihetetlen gyorsan, egy-két másodperc alatt cserélődik a levegő, ezért érthető, hogy több atmoszféra nyomással lökik ki az elhasznált meleg levegőt, amelyből valóságos sűrű gőzfelhő keletkezik. Ezt a minden fajra jellemző alakú felhőt valaha víznek gondolták.
A bálnák közt van a legnagyobb emlősállat, az óriásbálna vagy norvégiai kékbálna. Ez átlag harminc méter, de akadt már harmincegy méteres példány is. A kékbálna - mint az összes sziláscetek - apró tengeri állatokkal, főleg két és fél, háromcentis rákokkal táplálkozik. 130 tonnányira is megnő ezen a táplálékon; igaz, a gyomra kétezer liternyit fogad be egyszerre. Szájában mindkét felső állkapocsról három-négyszáz szarulemez lóg le. Ezeknek alsó vége sörteszerűvé hasadozik. Ez az a szűrő, amelyen az apró állatok fennakadnak.
Ennek az óriásnak a kölyke sem éppen kicsi: hét méter hosszú és kétezer kiló. De hát a vízi emlősök gyerekeinek nagyon jól felkészülten kell a világra jönniük, hiszen első perctől kezdve otthonosan kell mozogniuk életelemükben, a tengervízben. A cetanyák a vízben szoptatják gyerekeiket. A tejforrás minden cetnél az anyaállat ivarnyílása mellett, kétoldalt bőrredőben van, szopáskor az emlő kibuggyan, és a fiatal állat valósággal rászívja magát. Majd minden cetnek egy kölyke van egyszerre - s igen tápláló, nagyon zsíros, kevés víztartalmú tejükön a fiatal állatok hihetetlen gyorsan fejlődnek. Az óriásbálna hétméteres kölyke két hónap múlva már tizenhat méteres.
A fogascetek között is vannak óriások, ilyen az ámbráscet, ez is megnő húszméteresre. A fogascetek nagy halpusztítók, közöttük van a tengerek félelmetes rablója, a kardszárnyú delfin, amely úgyszólván minden víziállatot megtámad. A nagy bálnáknak csakúgy nekimegy, mint a delfineknek, a fókáknak. Egy-egy nagy bálnát legtöbbször több kardszárnyú delfin támad meg, leszaggatják uszonyait, farkát, ajkát, kiszaggatnak testéből húsdarabokat, s az egyre több vért vesztő állatot úgy tépik szét végül, mint a farkas csapat áldozatát. Különös előszeretettel tépik ki áldozataik nyelvét - ez, úgy látszik, kedvenc csemegéjük.
A kardszárnyú delfin sem éppen kicsi, a hím jó tízméteres, a nőstény ennek fele. Ezek is - mint a legtöbb cetféle - csapatosan szoktak vadászni. Tengerészek nevezték el a cetcsapatokat "iskolának", s a név átment a közhasználatba.
Az utazókés tengerészek kedvencei a játékos delfinek, ezek a kis termetű, nagyon értelmes fogascetek. Persze a delfinek is nagy rablók, amit már az is bizonyít, hogy átlag kétszáz foguk van. A delfinek nem emberkerülők, sőt akadt már olyan is, amelyik önszántából kereste fel az emberek társaságát, játszott velük, eltűrte, hogy lovagoljanak rajta. Új-Zélandban Aukland városának volt egy ilyen nevezetes delfinje, amelyik éveken keresztül rendszeresen felkereste az Opononi Beachben a parti vizeket és az emberek társaságát.
A delfinekről olyan hírek is elterjedtek, hogy fuldokló emberek segítségére siettek, a víz fölé emelték a kapálózó embert. Már a görög mondák közt is szerepelt egy híres énekes, Arión - ez egyébként történeti személy - esete, akit tengeri útján a hajósok ki akartak rabolni, és meg akartak ölni. De az énekest a delfinek hátukra vették, és partra vitték.
Ezek a mesék - mint legújabban kiderült - nem feltétlenül mesék. A delfinek ugyanis beteg társaikat valóban megsegítik. Két állat közreveszi a beteget, s a víz fölé emeli, hogy levegőhöz jusson. Sőt újszülöttjüket is így juttatják levegőhöz. Így megvan a valószínűsége, hogy fuldokló emberen is segítenek.
A cetek általában világpolgárok. Óriási utakat tesznek meg az óceánokban, nem egy fajuk valóságos menetrendszerű vándorutakat bonyolít le. Sok minden felderítetlen még ezekről az óriásokról - amelyek közt vannak persze kétméteres "törpék" is -, hiszen az eddig ismert százegynéhány faj közt nem egy alig kerül szem elé.
Különösen érdekesek még az egyszarvú narvál és a primitív, kis termetű - egyméteres - édesvízi delfinek meg a trópusi tengerek parti vízéiben élő; főleg növényevő félsós vízi delfinek és a tintahalakkal táplálkozó, mélytengeri állatnak számító kacsacsőrű cet.
A vízi emlősök közül a cetek jóformán mind élő állatokat zsákmányolnak, és ezekkel táplálkoznak - más szóval ragadozó életmódot folytatnak. A cetek azonban nem igazi ragadozók, a vízi emlősök valódi ragadozói a fókák.
A fókák első pillantásra is sokkal emlősszerűbbek, mint a cetek. Remek prémjük van - igaz, ez az értékes szilszkin az emberrel kapcsolatban csak vesztüket szolgálja -, lábuk úszóláb, de még láb, és életük egy részét a szárazföldön töltik. A fiatalok itt nőnek fel, az öregek itt házasodnak. Illetve pontosabban itt élik háreméletüket.
A Bering-tenger közepén a Pribilovszigeteket ősidők óta a medvefókák birtokának lehet tekinteni. Legalábbis mióta ember tud róluk, rendszeresen ide járnak. (A többi fókafajnak is megvan a maga sajátos tanyahelye,) A szigetek hónapokon keresztül üresek, lakatlanok. Egy szép napon, május közepén meg jelennek a tengerben az első előőrsök: fiatal és öreg hímek. Ha semmi gyanúsat nem észlelnek, partra merészkednek. Az előőrsöket egyre több hím követi, amelyek dühös versengésben igyekeznek a háremhelyet biztosítani. Egy-egy "szultán" nagyjából huszonöt négyzetméternyi területet igényel. A táborhely felosztása június közepére fejeződik be, és körülbelül ekkor megérkeznek a nőstények is. A hímek nem túl gyöngéden igyekeznek minél több nőstényt háremjükbe terelni. A fiatal hímek a tengerben úszkálnak, és a partra kergetik a nőstényeket - úgy látszik, ez a legények egyik főhivatala. Más dolguk és joguk nincs is, a vén bikák a hárem közelébe se engedik őket, csak a nagy telep szélén szállhatnak partra és vonulhatnak a szárazföldre. A nőstények - az állapotos anyaállatok - megérkezésük után néhány nappal megszülik a kölyköket. Az -ifjú fókák ugyan néhány nap múlva ismerkednek már a vízzel, de legfeljebb a sekély vízben kísérleteznek, és jó sokára mehetnek csak a tenger lagúnáiba, mikorra igazi szőrruhájuk kinő. Csak ezután fog neki az anyjuk az úszóleckéknek.
A vén szultán közben erősen vigyáz háremére, jóformán állandó őrjáratot tart nehezen kivívott lakóterülete körül, és jaj annak, aki megpróbál behatolni. A"gyereknevelés" első ideje után a szerelem is kivirágzik a szultán és rabnői között. A szaporodási időszak augusztus közepén fejeződik be. Ezután az öreg, lesoványodott, kiéhezett „szultánok" szedelőzködni kezdenek, otthagyják táborhelyüket, háremhölgyeiket, és visszatérnek a tengerbe.
A szultánok távozásával minden, addig szigorúan tartott rend felbomlik a táborban. A legények, az addig kitiltott egyhárom éves hímek csakúgy összevissza közlekednek a táborhelyen, mint a nőstények vagy a fiatalok.
Szeptember közepére már a fiatalok is megtanulnak úszni, és egyre több állat hagyja el a táborhelyet. November végére újra üresek a szigetek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
