Az illúzió hatalma
A gondolkodás felszabadítása
A gnosztikus tan tanulmányozásához a lehető legtárgyilagosabban kell látnunk a valóságot, amelyben élünk. Csakis ez lehet az élet megújításának az alapja.
Ezen a tanfolyamon beszéltünk a mikrokozmoszról, ennek szerkezetéről és a vele kapcsolatos személyiségről . Szóltunk eredetéről, bukott állapotáról, és az embernek a dialektikus természetben betöltendő feladatáról. A mikrokozmoszt a kozmosszal és a makrokozmosszal együtt kell vizsgálnunk.
A mikrokozmosz, kozmosz és makrokozmosz között bensőséges kapcsolat áll fenn: ha méretük és kiterjedésük különböző is, szerkezetük ugyanaz. Fenntartják és táplálják egymást, és ugyanazok a dialektikus törvényszerűségek érvényesek rájuk. Ahogyan a mikrokozmikus rendszernek, úgy a kozmosznak és a makrokozmosznak is van aurája. Hasonlóan megvan mindhárom rendszernek a saját lipikája, emlékezete is. Elektromágneses tér veszi körül őket, melyben sok mágneses góc található. Ezek erőket vonzanak és taszítanak, attól függően, hogy ezek az erők a rendszerben zajló élet fenntartása és fejlődése szempontjából hasznosak vagy károsak.
Az eredeti dialektikus természet tiszta fejlesztő terület volt, amely teljesen a benne ható isteni gondolatnak felelt meg. A benne végbemenő változások itt semmiféle ellenállásra nem találtak. Ez valóban az „istenek kertje” volt. Olyan fejlesztő terület volt, amely az istentervvel együttműködve, a szüntelen változás és növekedés révén az isteni emberiség tudatossá válásának terét képezte.
A mozgás lehetővé teszi az észlelést, az észlelés a megkülönböztetést, ez pedig a tudatosodást. Az erők (mozgás révén) bekövetkező változása megkülönböztető képességhez és ezáltal tudatosodáshoz vezet az isteni fejlesztő területen. Az ember az istenek kertjében, szinte gyakorló iskolában élt, és a Gnózis lélegzőterében minden ismeret és fejlődési lehetőség a rendelkezésére állt.
Az embernek azonban nem lett volna szabad a mozgással azonosulnia. Nem lett volna szabad belefeledkeznie; nem volt neki megengedve, hogy magához vegye a jó és a rossz ismerete fájának, a dualitásnak a gyümölcsét, következményét. Miután azonban szabad elhatározásából a jó és a rossz törvényszerűségéhez kötötte magát, anyagba-zuhanása által, kitéve az anyag szüntelen változásainak, elvesztette az élet fájának tápláló bölcsességerejével való kapcsolatát. A bukott embert bőrruhákba öltöztették, ezt olvassuk a Teremtés könyvében.
Ez a bőrruha a mikrokozmoszban lévő mulandó megnyilvánulás, a személyiségember. A személyiségember arca verítékével eszi a kenyerét. Ez azt jelenti, hogy fáradságos, hosszantartó tapasztalatszerzés és erőfeszítés révén kell a dialektikus életben tudatosságra és belátásra jutnia.
A mikrokozmosz ettől a pillanattól fogva alá volt vetve a dialektika törvényszerűségeinek, és a bukott mikrokozmosz mulandó megnyilvánulása a belső ellenállás forrása lett, lázadás a végzet és létének szüntelen váltakozása ellen. Az örökkévalóságra teremtett mikrokozmosz mintegy elveszett ebben a folytonos változásban, és már nem tudott eredeti lényének megfelelően megnyilvánulni.
Az anyagi ember (a mulandó megnyilvánulás a mikrokozmoszon belül) az ősemlékezés hatása és a mikrokozmosz jellege miatt örökkévalóságra, harmóniára és boldogságra törekszik. Viszont ezt egy olyan életterületen igyekszik megvalósítani, amelyben ez lehetetlen, mert ez a törekvés ellenkezik a dialektika rendjének törvényével.
Az anyagszülte ember kitartó igyekezete révén így egy ellentermészet fejlődött ki, s ezzel a dialektikus természeten belül a bukás tovább folytatódott. Az önfejűen törekvő ember így támadta meg az egész szükségrendet. Az önfejűség miatt ebben is ellenerők keletkeztek, természetellenes erőösszpontosulások, amelyeket együtt luciferi erőknek nevezünk.
Az ember természetellenes alkotóösztöne által egy istentelen világegyetem jött létre, amelyben ő fogolyként él. Ebben az ok és okozat törvénye uralkodik, amely a fogságot tovább erősíti. Az ember szenved emiatt, és azért küzd, hogy megszabaduljon tőle, de a harc negatív következményekkel jár.
Ahogyan a célját, eszményeit és beállítottságát lélegzőterében minden egyes ember életre kelti és fenntartja, úgy történik ez általánosan is. Ez a közös törekvés így hatalmas erővé válik, amely uralkodik az emberen (Jung kollektív tudattalanja). A Bibliában ezzel összefüggésben e világ fejedelméről és hatalmasságairól szólnak. Ezek a természetellenes erők, az „illúzió hatalmai” a visszatükröző szférában - vagy ahogy mondani szoktuk, a tükörszférában - összpontosulnak, és az embert téves irányultságú törekvéséhez kötözik. Ebben a szférában gyűlt össze tehát az ember legnagyobb negatív öröksége.
Az ember minden időben nagy figyelmet szentelt a gondolkodás hatásának és erejének. Tudta, hogy a gondolkodásnak nagy ereje van, hatása és befolyása sokkal messzebb ér és mélyrehatóbb, mint általában feltételezik. A gondolat szabadságát alkalmasint a legfőbb emberi javak közé sorolják.
A gondolkodás egyfajta teremtő tevékenység. Megkérdezhetik, hogy mit is teremt és hoz létre a gondolkodás. S hogy milyen forrásból ered.
A gondolkodást visszatükröző tevékenységnek foghatjuk fel: azokat a képeket tükrözi, amelyeket befogad, azokat a képeket, amelyekre irányul, és amelyekre hangolódott. A gondolkodást, amelyet nem egy megtisztított szív támogat, mindig nyugtalanság jellemzi.
Egy bölcs a gondolkodást a tükör felületének, a szívet pedig a mélyének nevezte. A gondolkodásnak erős kivetítő képessége van. Érthető tehát, hogy az emberiség közös gondolkodásának erőteljes befolyását mindenki megtapasztalja. Erős és rendszeresen ismétlődő gondolatok teljesen meghatározhatják az ember életminőségét, és uralhatják az életét.
Előadásunkban szeretnénk ezt részletesebben kifejteni. Vizsgáljuk meg, hogy gyakorlatilag milyen mértékben szabadulhatunk meg a gondolkodás kényszerétől és befolyásától, és hogyan nyerhetjük el a tiszta gondolkodás szabadságát.
Talán el tudják képzelni, hogy a sokáig és erősen éltetett gondolatok és eszmék végül intelligens erőösszpontosulást alkotnak, s így önálló életre kelnek. Gondoljunk például azokra az eszményekre, amelyekre sokáig törekedtünk; ezek szűkítik be és alakítják hosszabb időn át az ember megkülönböztető képességét.
Az emberiség magatartása és e kisugárzás által olyan kollektív erőterek keletkeztek, amelyek az egész földet körülfogják. Ezek tele vannak azokkal az elképzelésekkel, amelyeket az emberiség alkotott, például Istenről. Így az életnek ezen és a másik oldalán erők és hatalmak hierarchiája jött létre, amely másfelől függ az ideáljaira és a maga teremtette képekre irányuló embertől. Ezekben a hatalmakban és erőkben is az önfenntartó természet fejeződik ki. Ők is egyek a dialektikával.
Milyen tényezők befolyásolják az ember gondolkodását?
Az emberi agy - az agysejteknek ez a szerkezete - sok csodás képességgel rendelkezik. Először arra a képességre szeretnénk utalni, amelyet emlékezésnek nevezünk.
Minden agysejt képes arra, hogy felvegyen és elraktározzon bizonyos benyomásokat, olykor többet is egyszerre, és akár egészen eltérőeket is. Ez különösen az emlékezetközpontra érvényes. A benyomásokra való fogékonyságunk mértéke és minősége személyes jellegünktől és irányulásunktól függ.
Mindenesetre bizonyos, hogy nem mindnyájan egyformán figyelünk oda, és ennek a tanfolyamnak a benyomásait sem egyformán vesszük fel magunkba, végül tehát beállítottságunk, hangolódásunk sem lesz egyforma. A benyomásokra való fogékonyságunk személyes jellegünktől és irányulásunktól függ, ez pedig mágneses rendszerünk, a lipika állapotának a függvénye. Ez, mint tudjuk, aurikus lényünk mágneses gócainak a rendszere, amelyet természeti születésünk alkalmával elevenítettek meg. (A mágneses gócoknak vagy csomópontoknak aurikus lényünk ún. hetedik gyűrűjében lévő hálózatáról van szó.) Ez a hálózat, amelyben minden karmikus befolyás megtalálható, agyunkba vetül, és az agysejteket bizonyos állapotban tartja.
De nemcsak befelé vetül, hanem kifelé, az asztrális szférába is. Tehát mélységes rokonság, szoros kapcsolat van egyrészt az asztrális szféra, másrészt a személyiség különböző nézetei és erői között. A mágneses rendszer kapcsolatban van egyrészt az asztrális szférával, másrészt az aggyal.
Az ember főszentélyében továbbá egy tűz, egy láng ég: mentalitásunk, alantas gondolkodásunk, a megszokott agyi gondolkodás lángja. A láng hét gyújtópontból jön létre, amelyek a „hét agyüregben” találhatók. Így, mire a személyiség felnő, gondolkodásmódja összhangban van az agysejtek, a lipika, a mágneses rendszer és a megszokott természet asztrális terének minőségével. Észjárásunk tehát egyensúlyban van a dialektikus természet asztrális szférájának állapotával. Ezért azt mondhatjuk, hogy a dialektika asztrális szférája, és különösen ennek bizonyos területei (az eonikus erők) ellenőrzik az emberi gondolkodást.
Amikor a test alvása közben a személyiség elhasad, az asztráltest és a gondolkodási képesség az asztrális területen időzik. Akkor a dolgok normális menete szerint az agysejtek olyan erőkkel töltődnek fel és olyan befolyásokra hangolódnak, amelyek megegyeznek az ember természetszülte állapotával. Ez mindenekelőtt azért magától értetődő folyamat, mivel napközben az agysejtek azzal töltődnek fel, amire a személyiség irányul. Ez hathatósan összpontosul az emlékezetben.
Nos, a gondolkodáson kívül a fejben található még az emberi akaratképesség is. Az akaratközpontban is erős asztrális sugár-összpontosulást találunk, amely szintén tűzként lobog.
A fejben tehát két tűz ég: a gondolkodás és az akarás lángja, s mindkettő a dialektika sugárteréből keletkezett.
Ezek után időzzünk még keveset annál a kérdésnél, hogy létezik-e gondolatszabadság.
A dialektikus emberben a gondolat megelőzi az akarást vagy vágyakozást. A gondolat mindig a vágy előtt jár. A gondolatok hatást keltenek az agysejtekben, és az így bennük támadt izgalom pedig arra a szervre hat, amelyben az akarat központja van. Az akarat vagy a vágy így éled fel a tettre vagy pedig a cselekvés elkerülésére.
Tehát mindig a gondolkodás határozza meg vagy működteti a kívánságot vagy az akaratot. Ez rendkívül fontos tény, s ehhez kell tartanunk magunkat. Ezért az Egyetemes Tan az új emberré válás ösvényén haladónak a következő komoly tanácsot adja: „Állíts őrt a gondolkodásod mellé!” Ez könnyen megjegyezhető, és világosabban nem is lehetne kifejezni.
A gnosztikus ösvényen járó embernek - így szól a tanítás - ügyelnie kell a gondolataira. A helytelen gondolatokat ki kell oltani, mielőtt lángra lobbantják a vágyat. Mielőtt a szellemileg törekvő ember rendszerében változások jöhetnének létre, a gondolkodásnak kell megváltoznia.
Téves felfogás, hogy az átlagember uralkodik a gondolatain. A bennünk lévő énlény csupán vaktában gondolkodik. Gondolataink teljesen megegyeznek természetes irányulásunkkal, és meghatározzák akarásunkat, vágyainkat, tetteinket, tehát a vérállapotunkat és jövendő létállapotunkat.
A gondolkodásmódunk segítségével a személyiségünket asztrális befolyások irányítják és tartják fogva bizonyos létállapotban.
Láttuk tehát, hogy az asztrális szféra, aurikus lényünk mágneses csomópontjainak hálózata, agyunk, mentalitásunk, akaratunk, vágyakozásunk, vérünk, testünk, életünk egy(etlen) abszolút egészet képeznek; hogy ezek összefüggő folyamatok egész sorának az alapját adják, amelyek úgy működnek, mint egy(etlen) szervezet fogaskerekei.
Ezért kell hozzá egy és más, hogy ebbe a szervezetbe be lehessen hatolni, és a dialektikus természetnek más irányt lehessen adni. Ha azonban az ember vágyik rá, hogy megismerje a Gnózist és a gnosztikus ösvényt, akkor állapota igen reményteljes.
Ha valakiben mély érdeklődés él a Gnózis és annak gyógyító hatása iránt, és ha ehhez az érdeklődéshez egy - akár mégoly gyenge - akarati tevékenység is társul, akkor ez a gondolat- és akarat-megnyilvánulás biztosan nem a megszokott természetből magyarázható. Ezeknek a befolyásoknak a nem-dialektikus jellege félreismerhetetlen.
Láttuk, hogy egész lényünk és tevékenységünk mennyire az asztrális szféra függvénye; hogy mentális életétől kezdve mindenki a dialektikus természet foglya. Akkor viszont hogyan kerülnek ezek a másfajta, nem dialektikus gondolatok és érzések az emberbe?
Ezek csak máshonnan jöhetnek. Ezek a szívünkön keresztül törtek be a rendszerünkbe, és gondolkodásunkat így más irányba terelték. Ha ezt az imént ecsetelt helyzetet felismerik, akkor ez azt jelenti, hogy tudatközpontjuk a szívbe helyeződik át.
Csak ez a tudat képes arra, hogy gnosztikus befolyásokat vegyen fel a rendszerbe. A szív így nyitva áll a gnosztikus sugárzások számára. Ezek éterileg összevegyülnek a vérrel, a vérkeringés útján a szívből eljutnak a fejbe, és figyelemreméltó hatást fejtenek ki a gondolkodásmódra.
A Gnózis így hatol be az emberi rendszerbe, és új képességet ajándékoz neki. Kezdetben ez talán csupán egy gondolatfelvillanás, miközben egy akaratkezdemény, egy vágy-impulzus megy ki az emberhez, hogy a Gnózisban rejlő üdvöt meg akarja, meg tudja ragadni.
Ha a Gnózis így behatol, ha olyan gondolatok támadnak, amelyek nem a karmából, a lipikából, és nem az asztrális szférából és éppoly kevéssé a vérből, hanem Istenből születtek, akkor közvetlenül a lélek hangjára, misztikusan szólva: Isten hangjára hallgathatunk.
Mindenki megtalálhatja önmagában a tanújelét annak, hogy mindezekből birtokol-e valamit. Ha igen, az ösvény kulcsa a kezében van, saját rendszerében. Akkor ezzel az új képességgel például képes lesz feltartóztatni régi gondolatmeneteket, a természetes énből felszálló gondolatokat, és más irányt adhat gondolkodásának, a gnosztikus ösvény belső követelményeivel összhangban.
Ha ez még nem lehetséges, akkor bár értelmünk képes felfogni és talán pontosan vissza is adni a mondottakat, még sincs hasznunk belőle. Ebben az esetben semmi sem változik meg bennünk.
Az új képességet, még ha annak csupán legcsekélyebb kezdeményét birtokoljuk is, közvetlenül máris arra kell használnunk, hogy észjárásunkat megtámadjuk, gondolatainknak más irányt adjunk.
Ha itt sikert érünk el, akkor akaratunkat és vágyainkat is ellenőrzésünk alá vonhatjuk. Mert ahogy már megbeszéltük: a gondolatok az akarat előtt járnak. Így cselekedeti életünket is ellenőrizhetjük, összhangban azzal, amit életünkben ez a rendkívüli, új befolyás megkövetel.
Befejezésül a modern Rózsakereszt Iskolájában folyó intellektuális nevelés jellegéről szeretnénk néhány szót szólni.
Az előbb mondottak miatt mindazok számára, akik a gnosztikus ösvényen akarnak járni, szükségessé válik a gondolkodás gyakorlati nevelése. Ez az önmegszabadítás útja: gondolat-életünk megtisztítása, teljes őszinteség a gondolkodásunkban.
Aki elkezdi gondolatainak megtisztítását, az hathatósan megszakítja a saját személyiségrendszere és a lipika, valamint az asztrális szféra közötti kapcsolatot. Azt a kapcsolatot, amely minket természetlényünk szerint paprikajancsivá tesz, hiszen arra indít bennünket, hogy az asztrális szférából eredő impulzusok szerint cselekedjünk.
A tisztogatás közben a szív egyre jobban megnyílik. A kereső ember belsőleg napról napra fokozatosan elidegenedik a haláltermészettől és annak asztrális szférájától, a gnosztikus erők pedig beáramlanak a rendszerébe. Így az új képesség, amelyet új léleknek is nevezhetünk, óráról órára erősödik, és asztrálteste által az ember gyorsan transzfigurál. Így már az ösvényen megtett legelső lépésével is egy teljesen új kezdet előtt áll.
Fejtegetéseink során feltártuk annak a módját, hogyan lehet valóban a gnosztikus megváltó ösvényen járni, és mindenekelőtt azt, hogyan lehet megszabadulni a bennünket uraló tükörszférától, és hogy ez milyen következményekkel jár gondolkodási képességünkre nézve. Az új lélek őrködik majd gondolataink felett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
