Gondolatok eg sírkertben
Sírok közt sétálva elmerengek az idő múlásán.
Minden kő, s kereszt
egy-egy lélek nyomát őrzi.
Halványan dereng csak emléke a létnek
mi egyszer lüktető élet volt.
Nevetés, ölelés, bánat,
s emberi érzések tárháza kinyílik
mutatván gyarló mivoltom.
Nyomomban nem marad más
mint az emlékek kusza hálója,
mi körbefonja a csendet
átölel békéje, s elringat.
Réveteg csend ez, s nyugalom, hol
a távolból nagyon halk muzsika simogat
Angyalok éneke vigyázza a holtakat.
Múlt, és jelen összeolvad.
Megszűnik az idő kereke forogni.
Csak a kitágult tér, s az ősi
Szeretet-erő égeti lelkemet.
Minden halom mögött
Valaha-volt végzetek rejtőznek,
hogy sorstalan sorsokat beteljesítve
tanulják a szeretet leckéjét,
Mígnem egyszer a lét kereke megáll,
s magához öleli az Ősi Eredet.
Mondván: a leckét megtanultad
jöjj, s pihenj meg otthonodban.
Többé nem kell újra menned,
Ember testben megrekedned.
Hervatag virágok jelzik
az elmúlt életek árnyait
S mi régen élő,
ma már csak számok egy kopott kövön,
mely mellett lépkedve érzem a múlandóság szagát.
Csak csend honol, és béke
Csak a fák közt szaladó szél susogja:
Áldott legyen az Úr.
Kalypszo | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
