A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Az ókori Egyiptom ókori civilizáció a Nílus völgyében nagyjából a mai Egyiptom területén kb. i.e. 3. évezred elejétől a kereszténység felvételéig a 4. században. Az ókorban évezredekig a Kelet legmeghatározóbb nagyhatalma volt, s jelentős nagyhatalom maradt egészen a létének is tulajdonképp végét vető római köztársaságkori hódításokig.
Az Egyiptomiak országukat számos néven emlegették, pl. Kem (esetleg Kémi, Kemet vagy hasonló), amely azt jelentette, „Fekete Föld” (azaz termékeny föld, szemben a terméketlen Vörös Földdel, a desherttel – nem lehetetlen, hogy az angol desert=sivatag szó is innen ered). Hívták még országukat Ta-merinek, azaz „Szeretett Földnek” is. Ez utóbbit nagyon komolyan gondolták: egyiptomi számára idegen földön élni s főleg meghalni gyűlöletes és szomorú gondolat volt.
Az egyiptomi civilizációt és társadalmat sokan merevnek, arisztokratikusnak, kasztszerűnek; irracionálisnak és a halál szeretetére épülőnek; elmúltnak, távolinak és moderntelennek tartják. Ez a kép azonban téves. Az egyiptomi civilizáció a maga korában nagyon életteli, változatos, sok meglepően modern kulturális jellegzetességet mutató, és a szoborszerű merevségnél sokkal rugalmasabb volt. A görögök és egyéb fiatalabb kultúrák, melyeket ma a modern európai civilizáció kezdeteinek tartunk, a mezopotámiai kultúrák mellett az Egyiptomiakat tekintették mintaképeiknek.
Egyiptom története
Óbirodalom
Az i. e. 4. évezred végén (a neolitikum vége) alakult ki az öntözéses földművelés, és elterjedtek a rézeszközök.
Az egyiptomiak magukat két ősi városból, Nehebből és Nekhemből származtatták, az effajta legendás eredetmondákat a régészeti adatok megerősíteni látszanak. E városok már az Óbirodalom kezdeti szakaszaiban is megvoltak. Az egyiptomi „vörös bőrű” nép eredete genetikai szempontból vitatott, lényegében ismeretlen, nyelvüket a sémi-hámi nyelvcsaládba sorolják.
I. e. 3000 körül Alsó- és Felső-Egyiptomban kialakult és lassan megszilárdult az állam. A Hérodotosz által Ménésznek nevezett felső-egyiptomi király 2900 körül, északi riválisait legyőzve egyesítette a két területet és létrehozta az I. dinasztiát. E király az egyiptomi feliratokon szereplő Narmer vagy (Hor-)Aha királlyal lehet azonos, az egyiptológia néha Aha-Ménésznek is nevezi.
A III-IV. dinasztia piramisépítő fáraói: Dzsoszer, Kheopsz, Khephrén, Mükerinosz (Menkauré).
Az i. e. 22. században véget ért az Óbirodalom, az egyiptomi állam fénykora, kezdetét vette az ún. első átmeneti kor (VII-X. dinasztia), melynek során Egyiptom két részbirodalomra és számos független fejedelemségre esett szét.
Középbirodalom
Felső- és Alsó-Egyiptomot a XI-XII. dinasztia uralkodói, III. Szeszotrisz és III. Amenemhet egyesítették újra, létrejött a Középbirodalom.
Az i. e. 18. században ismét megszűnt a birodalom egysége, a felbomlást meggyorsította a hikszosz támadás, akik a 17. században elfoglalták Egyiptom északi részeit.
- „Tutimaiosz [=Didumesz] uralkodása alatt, nem tudom, mi módon, ránkviharzott az isten, és váratlanul kelet felől ismeretlen fajtájú emberek nagy bátorságra kapván, országunk ellen hadba indultak, és harc nélkül egyetlen rohammal könnyedén elfoglalták, az ország uralkodóit leverték, majd városait vadul felégették, az istenek szentélyeit lerombolták, s az ország lakóival a lehető legellenségesebben viselkedtek, egyeseket lemészároltak, mások gyermekeit és asszonyait rabszolgaságba hurcolták.
- Végül maguk közül egy királyt választottak, akinek a neve Salitis volt. Ez Memphisben uralkodott, az ország felső és alsó részét adókkal sújtotta, s a legalkalmasabb helyeken őrséget hagyott […] A saisi nomosban [kerületben] igen alkalmas városra bukkant, amely a Nílus bubastisi torkolatától keletre fekszik, s egy ősi vallásos tan értelmében Auarisnak nevezik. Ezt újjáépítette, s falakkal felettébb megerősítette. Őrségül 240 000 főnyi hoplitészt [zsoldost] helyezett el benne . Itt gyakorolta hatalmát, a nyári évszakban, innen mérte ki az élelmet és adta ki a zsoldot, s az idegenek rémületben tartása végett itt gyakoroltatta őket szorgosan különböző fegyvergyakorlatokkal. 19 évi uralom után meghalt.
- Utána egy másik király uralkodott 44 évig, neve Bnón volt. Utóda Apachan 36 évig és 7 hónapig, ennek utóda Apophis 61 évig. Iannas 50 évig és 1 hónapig, végül pedig Assis uralkodott 49 évig és 2 hónapig. Ez a hat király, kik első uralkodóik voltak, Egyiptom népét gyökerestül ki akarták irtani. Népüket összefoglalva hyksósnak nevezik, s ez annyit jelent: pásztorkirályok. […]
- Ezek a fent nevezett királyok, akiket pásztoroknak neveztek utódaikkal együtt, összesen 511 évig uralkodtak Egyiptom fölött. ezután Thébaisból és Egyiptom többi kerületeiből felkelés indult ki a Pásztorok ellen, amely hatalmas, hosszan tartó háborúvá fejlődött. Egy Misphragmuthosis [vsz. Men-heper-ré-Thutmosis] nevű király alatt a pásztorok állítólag vereségwet szenvedtek, és egyiptom nagy részét el kellett hagyniuk.” [1]
A XIII-XVII. dinasztia uralkodása a második átmenet korát jelentette.
Újbirodalom
Théba uralkodója az i. e. 16. században kiűzte a hikszoszokat Egyiptomból és újraegyesítette az országot. Létrejött az Újbirodalom. Társadalmi-politikai változások: a hivatalnoki arisztokráciát felváltotta a katonai. A papi arisztokrácia egyre nagyobb befolyását IV. Amenhotep (azaz Ekhnaton) fáraó új isten kultuszával (Aton) próbálta megtörni - sikertelenül - II. Ramszesz pedig az uralkodó istenítésének népszerűsítésével.
A Ramszesz nevű fáraók uralma (a ramesszida kor) Egyiptom állam utolsó fényesebb korszaka, ezután, az i. e. 11. századtól kezdve, megkezdődött a hanyatlás kora.
A hanyatlás kora
Líbiai és etióp támadások után az ország a I. e. 7. századra az asszírok (Assur-ah-iddina és Assur-bán-apli), majd I. e. 525-től a Kambüszész vezette perzsák, I. e. 332-ben pedig a Nagy Sándor vezette makedónok uralma alá került. I. e. 305-ben Nagy Sándor örökösei közül I. Ptolemaiosz lett Egyiptom királya, s dinasztiájával közel három évszázadra az ország visszanyerte függetlenségét. I. e. 30-ban Octavianus (a későbbi Augustus Caesar) foglalta el Alexandriát, s ezzel Egyiptom római uralom alá került.
A római hódítás
Egyiptom meghódítása a Római Birodalom számára mind belpolitikailag, mind külpolitikai szempontból szükségszerű volt. Egyiptom biztosította, még szövetségesként, Róma gabonaellátását, és ezzel a városi plebeius réteg féken tartását, azonkívül az utolsó Földközi-tengeri nagyhatalom volt, mely nem hódolt be Rómának, és kilógott a Mare Nostrum („A mi tengerünk”) koncepciójából. Valószínűleg Egyiptom volt a minta a római császári monarchia kiépülésében is. Nem csoda, hogy a nyíltan egyeduralomra törő államférfiak mind Egyiptomot tekintették példaképnek, sokan ide, Alexandriába akarták helyezni székhelyüket (pl: Julius Caesar, Marcus Antonius, Nero, Domitianus). Sok, a császársággal kapcsolatos intézmény és szertartás bevezetése először Egyiptomban történt meg. A császári Róma anyagilag, gazdaságilag elsősorban Egyiptomtól függöttt, de politikai szempontból is sok tekintetben.
Azonban ez a kitüntetettség Egyiptom jogi helyzetében nemhogy pozitívan, hanem egyenesen negatívan nyilvánult meg. Jogilag Egyiptom volt a legutolsó a provinciák között, a fontosabb tisztségeket csakis római nemesek vagy lovagok tölthették be. Egyiptomi lakos legfeljebb a kerületi sztratégoszságig vihette, de ez is csak abban az esetben történhetett meg, ha görög volt. A benszülött egyiptomiak még alsóbbrendű, jogfosztott helyzetben voltak (divide et impera). A rómaiak pl. a tisztségek betöltéséhez szükséges családfakutatás bevezetésével is támogatni igyekeztek azt, amit mai szóval „görög nacionalizmusnak” nevezhetnénk, s ami, szintén mai szóval, „sohasem volt divat” az Egyiptomban magát otthon érző, és erősen keveredő görög lakosság körében, mely keveredést a rómaiak akadályozni igyekeztek. Egyiptomi csak a legalsóbb közigazgatási tisztségeket érhette el, és a felsőbb osztályokba emelkedését gyakorlatilag kizárták azzal, hogy a római polgárság alapfeltételévé tették az alexandriai polgárság elnyerését (Caracalla császár i.sz. 215-ben az összes egyiptomit kitiltatta Alexandriából). Caracalla i.sz. 212-ben rendeletet hozott (Constitutio Antoniana), miszerint a birodalom összes szabad polgárát megilleti a római polgárjog, ennek kiegészítései szerint az egyiptomiak azonban kimaradtak.
A rómaiak pontosan tudták, hol kell megtámadni az egyiptomi szellemet: ott ahol az idegen uralmak ideje alatt az mindig is menekült, azaz a vallás területén. A templomi vagyont megnyirbálták, általánossá tették azt a szokást (mely a Ptolemaiosok korában is előfordult), hogy a papi tisztségeket a legtöbbet ígérő pályázónak adták el, akik számára előnyös volt, ha római polgárjoggal is rendelkeztek (melyet egyiptominak szinte lehetetlen volt törvényes úton megszereznie).
Lásd még
Történet
Írás
Tudományágak
Műtárgyak és műemlékek
Egyéb
Lábjegyzetek
- ↑ Iosephus Flavius: Contra Apionem I. kv.; a mű egyébként Ptolemaios király történetírójának, a III. században élt Manethónnak művét dolgozza át
AJÁNLOM AZ OLDALT
