|
Atum
Kalypszo 2006.08.26. 17:50
Atum
Héliopoliszi teremtő- és napisten.
A hélipoliszi teremtésmítosz szerint az ősóceánban rejlett egy öntudatlan erő, ami lassan egy Nun-tól eltérő és önálló egységgé fejlődött. Nem volt sem apja, sem anyja ennek az egységnek, önmagát hozta létre. Ez a teremtőisten, akit az ókori egyiptomiak Atumnak neveztek, számos személyiséget hordozott magában. A Halottak Könyve egy részlete szerint: „Atum vagyok, amikor egyedül a semmiből kiemelkedem, de Ré vagyok az ő ragyogó megjelenésében, amikor hozzáfogok, hogy uralkodjak azon, amit létrehoztam.”
A Piramis-szövegekből sokat megtudhatunk Atum mitológia szerepéről és jellemvonásairól.
Az 1248-as mondás szerint önmagát alkotta meg. Atum teremtő természetének azonban két oldala van, egyrészről ő tesz teljessé mindent, másrészt ő az, aki meg is semmisíti azt. A nevét alkotó tm szó is tükrözi ezt, mivel jelenti azt is, hogy teljes, egész, befejezett, ugyanakkor azt is, hogy vég, befejez, bevégez. A Halottak Könyve 175. fejezetében Atum kijelenti, hogy a világ végén elpusztít majd mindent, amit alkotott és visszaalakul ősi kígyóformájába.
Mint teremtő, Atum az apja Shu-nak és Tefnut-nak, az első istenpárnak, ezért illetik az istenek apja jelzővel. Az egyik verzió szerint Atum kiköpte az istenpárt, míg egy másik változat szerint önkielégítéssel hozta létre őket. Az isten kezét ezért a női princípium megtestesítőjének tartották. Feltehetőleg ez az eredete a thébai Amon papnők által viselt „Isten keze” címnek.
A hélipoliszi teológia „családfája” egészen Hóruszig vezet, akinek élő megtestesítője az uralkodó, ezért Atum Egyiptom királyának genealógiai apja volt. A Piramis-szövegek 213-as mondás nyilvánvalóvá teszi, hogy ez az apa-fiú kapcsolat már a korai időktől kezdve nagyon szoros volt:
„Atum, emeld ezt a királyt magadhoz, zárd ölelésedbe, mert fiad ő a testedből mindörökké.”
A Napot a teremtés lényeges elemének tartották, ezért Atum szorosan kapcsolódott a napkultuszhoz. Az istenség mind a Piramis-, mind a Koporsó-szövegekben gyakran összeolvad a napistennel, mint Ré-Atum. Mikor külön-külön tekintenek a két istenre, akkor Ré általában az emelkedő, délelőtti Nap, míg Atum a délutáni és esti, lenyugvó Nap. Ugyanakkor a Koporsó-szövegekben Atumot leírják úgyis, mint, „aki a keleti horizontból kiemelkedik”, és úgyis, mint „aki lenyugszik a nyugati horizonton”, ebben az esetben tehát ő a teljes Nap.
Túlvilági kontextusban Atum sokkal inkább a Napisten megöregedett formája, aki minden este lenyugszik és beutazza az Alvilágot, mielőtt másnap újjászületne. Mint ilyen Atum fontos szerepet játszik több kései halotti szövegben.
A Királyok Völgye újbirodalmi királysírjainak falai Atumot úgy mutatják be, mint egy idős, kosfejű alak, aki felügyeli a Napisten ellenségeinek és rosszakaróinak megbüntetését, aki megfékez olyan ellenséges túlvilági erőket, mint az Aphophisz és a Nehebu-Kau kígyót. A Nehebu-Kau kígyót úgy tartja hatalmában, hogy körmét annak hátgerincébe nyomja. Az Alvilág kilencedik kapuja előtt pedig a legyőzött, összetekeredett testű Apophisz kígyóval áll szemben. Atum az elhunyt számára is védelmet nyújt annak alvilági útja során. Biztosítja a biztonságos átkelést a Tűz Tavon, ahol egy halálos kutya-fejű isten áll lesben, aki úgy táplálkozik, hogy elnyeli a lelkeket és elragadja a szíveket.
A Piramisz-szövegek 147-es mondása szerint az elhunyt király abban reménykedett, hogy egyesülhet Atummal és ilyen módon azonossá válhat a teremtővel.
|
Atum és a vele szemben áldozó tartásban térdelő Horemheb fáraó gyönyörű szobra a 18. dinasztia végéről. 1989-ben a luxori templomban, a szokásos konzerválási munkálatok során egy "rejtekhelyről" került elő több istenszoborral együtt, jelenleg a Luxori Múzeumban látható.
|
|
Atumot azonosították az ősdombbal, amely Nun-ból, az ősvízből emelkedett ki. A ben-ben kő – melyet Héliopoliszban az I. dinasztia idején már szent kőként tiszteltek – is ezt az ősdombot szimbolizálta. Valószínűleg ez a kő volt az obeliszkek sőt talán a piramisok ősalakja is.
Mind Atum, mind Ré, mind a ben-ben kő szoros kapcsolatban állt a benu madárral, mely az újjászületés szimbóluma. Neve valószínűleg a wbn, fényleni vagy feltűnni igéből ered. A Piramis-szövegekben a benu madár sárga barázdabillegetőként (Motacilla flava) tűnik fel és Atum manifesztációja. A Halottak Könyvében viszont már, mint Ré és Ozirisz bA-ja jelenik meg, és szürke-gémként ábrázolták, hosszú lábakkal, hosszú, egyenes csőrrel és két bóbitával.
A Koporsó-szövegekben - III 27 - az istent a „Teljesség Ura” jelzővel illetik. Atum az, akiből minden ered. Minden, ami létezik, valamikor Atum testének részét képezte, ezért minden dologra úgy kell tekintenünk, mint egyre az isten milliónyi kA-ja közül. Ez az elképzelés nem csak Atum ősiségét, mindenek előtt lévőségét hangsúlyozza, hanem univerzalitását is.
|
|
Atumot leggyakrabban férfialakban ábrázolták, fején a kettős koronával vagy a királyi fejkendővel. A Nappal és a Túlvilággal összefüggésben általában kosfejjel jelenítették meg. Számos szent állata és egyben állati megjelenési formája volt, mint például a kígyó, a mongúz, az egyiptomi ikneumon, az oroszlán, a bika, a gyík és a majom. Ezeken kívül az önmagát teremtő skarabeuszt is Atum megtestesítőjének tartották, hiszen az úgy bukkan fel a gombócából, mint ahogy Atum az ősdombból. A nagy skarabeusz szobor, mely a karnaki templom szent tava mellett áll Atumnak van dedikálva. Ábrázolhatták még ősdombként is, és az első átmenti kor koporsóin Atum és a keze, mint istenpár jelenik meg.
Atum kultusza nagyon ősi, és leginkább az Óbirodalomban volt jelentős. Eredetileg ő volt Héliopolisz legfontosabb istene, kultuszát azonban hamar elhomályosította a Ré kultusz. Atum azonban Ré felemelkedése után is megtartotta fontosságát a szoláris kultuszközpontban. Gyakran nevezték Héliopolisz urának. Atum északhozhoz kötődött, a karnaki templom ábrázolásain Montuval – a dél megtestesítőjével – együtt a király kísérőjeként jelenik meg. Számos rituáléban megmutatkozik a királyhoz való kapcsolata. Egy a Brooklyn Múzeumban őrzött későikori papirusz pedig az újévi fesztiválban betöltött fontos szerepét tárja elénk. A népi vallásban kevésbé jelentős a szerepe, de gyíkot formázó amuletteket - gyakran a számukra készült kis ereklyetartóban - viseltek az isten tiszteletére a későkorban.
Felhasznált irodalom:
Richard H. Wilkinson, The Complete Gods and Godesses of Ancient Egypt, (The American University in Cairo Press, 2003)
George Hart, The Routledge Dictionary of Egyptian Gods and Goddesses (Routledge, 2005)
Ian Shaw and Paul Nicholson (in associaton with The British Museum), The Dictionary of ancient Egypt (Harry N. Abrams, Inc.)
Aude Gros de Beler, Die Götter und Göttinnen Ägyptens. Komet MA-Service und Verlagsgesellschaft, Frechen, 2001 |
|
Atum III. Ramszesz medinet habui templomában. |
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
