|
Piramisépítő technika
Kalypszo 2006.11.08. 22:11
 Hányan építették a piramisokat ?
Piramisépítő technika
Még mindig rejtély, hogy a piramisok építése közben hogyan vitték fel a köveket a magasba. Egy angol szakember most újabb magyarázatot talált.
Amikor Kheopsz fáraó Kr. e. 2528-ban meghalt, monumentális isteni síremlékében 2 millió 300 ezer, egyenként mintegy 2,5 tonnás kőhasáb tornyosult egymáson. Az uralkodó húsz éven át kényszerítette alattvalóit a kemény munkára, és az építési költségek majdnem tönkretették az országot. Hérodotosz, a görög történetíró 2000 évvel később így ír róla: „Kheopsz olyan mérhetetlenül gonosz volt, hogy amikor pénze már elfogyott, saját leányát bordélyházba küldte, és ráparancsolt, hogy szedjen össze neki bizonyos mennyiségű ezüstöt”. Arról azonban Hérodotosznak sem voltak pontos informá-ciói, hogy az ókori építőmunkások hogyan tudták felemelni a hatalmas terheket a piramis 146,6 méter magas csúcsáig. Az ő következtetése szerint egy emelőszerkezettel küzdötték föl a kőhasábokat. Feltételezése csupán egy dologban sántít: az idő tájt az ókori egyiptomiak még nem ismerték az emelőcsigát.
A mai napig ez az egyik központi kérdése az egyiptológiának. Nemrégiben Dick Parry angol mérnök nagy feltűnést keltett egyszerű magyarázatával: szerinte is a „csigaelvet” használták a Nílus menti építőmesterek, annak ellenére, hogy a mai kereket és a kocsit nem ismerték. Az ásatások során napvilágra került több olyan, fából készült libikóka, amelynek az egyik oldalát lekerekítették, de a másik oldala egyenes volt. Ezek leginkább a gyermekek kedvenc játékához, a hintaló talpához hasonlíthatók. Nos, ha négy ilyen elemet egy kőtömb oldalaihoz erősítünk, egy korongot kapunk.
Két ilyen koronggal felszerelve a kőtömbök már guríthatók, és a piramiskezdemény oldalában elhelyezett meredek rámpán viszonylag könnyen a magasba juttathatók. Parry megbízásából az Obayasi cég Tokióban elvégezte a kísérletet. „A puding próbája” sikerült: mindössze tizennyolc emberre van szükség ahhoz, hogy ezzel a technikával a 2,5 tonna súlyú kőtömböt egy 25 százalékos lejtésű rámpán kevesebb mint 1 perc alatt 15 méterrel magasabbra gördítsék.
(GEO)
Fagörgős eszköz (középen), amelyet egy kőtömbhöz erôsítettek, hogy az gurítható legyen (japán kísérlet)
Hányan építették a piramisokat ?
Az ősi egyiptomi piramisok a régészet örök talányai. A legnagyobbat, a gizai piramist Kheopsz fáraó építtette Kr. e. 2500 körül. Eredeti magassága 147 méter volt, súlya több mint 7 millió tonna. Sok elmélet született a piramisokról, különösen az építési technikájukról. Kétezer évvel az építésük után az ókori görög történetíró, Hérodotosz százezer olyan embert említ, aki dolgozott a gúlán. Egy amatőr egyiptológus, Stuart Kirkland Wier szerint azonban Hérodotosz ebből a szempontból nem volt hiteles forrás, az építkezéshez mindössze 10 ezer rabszolga munkája kellett. Wier pontos becsléseket adott a munkálatok egyes fázisaihoz szükséges létszámról és az egyes szakaszok időtartamáról.
Az első kérdés az, hogy mekkora potenciális energiát képvisel a piramis (ebben az esetben az adott tömeg adott magasságra juttatásához szükséges energiáról van szó). Az összenergiát elosztjuk a ráfordított napok számával, megkapjuk az egy nap alatt elvégzett munkát. Az egyszerű gépekkel végzett napi munkát egy ember munkavégző képességével összehasonlítva, megállapítható az emeléshez szükséges emberek száma. Az egyik bizonytalan tényező a ráfordított idő. Kheopsz 23 éven keresztül uralkodott, tehát legfeljebb 23 évig tarthatott az építkezés. Ez 8400 napnak felel meg, feltéve, hogy folyamatos volt a munka. Wier becslése szerint a tényleges munkavégzés ennek a fele lehetett, vagyis 4200 munkanap.
A piramis magassága 146,7 méter, a gúla alapjának egy oldala 230,4 méter, a piramis térfogata pedig 2,6 millió köbméter. A mészkő sűrűsége 2,7 tonna köbméterenként, vagyis az építmény össztömege több mint 7 millió tonna. Így az elvégzett munka 2,52 billió joule volt. Egy ember naponta átlagban 240 ezer joule munkát tud elvégezni, ami azt jelenti, hogy 100 százalékos hatékonysággal 1250 emberre lett volna szükség. Wier itt figyelembe vett egy másfélszeres szorzót az emberi izomerő nem megfelelő felhasználása miatt. Számításba kell még venni a piramis szintjére emelést (19 méter). A tényleges munka során valószínűleg csúsztatószánokkal továbbították a kőtömböket, vagyis az emelési munkán kívül le kellett győzni a szánok és a talaj közötti súrlódást. A munkafolyamathoz hozzátartozott a kövek kibányászása, méretre faragása és a helyükre illesztése. Mindezeket figyelembe véve legfeljebb tizennégy emberre volt szükség naponta és köbméterenként.
Ha a gúla térfogatát elosztjuk a felépítésére fordított idővel, kiderül, hogy átlagban 310 köbmétert kellett beépíteni naponta. A különböző magasságokban azonban egyre több munka kellett egy köbméter beépítéséhez, úgyhogy ez a szám csak átlagos érték, habár az egyik építési mód a folyamatosan érkező kövek azonnali beépítése lehetett. A másik két lehetőség az volt, hogy egy magasabb kezdeti értékről (500 m3/nap) a 2000. naptól meredeken csökkentették a beépített mennyiséget, vagy egy közbülső értékről indulva (460 m3/nap) közel lineárisan lassították a tempót a 8600. napig. Ehhez természetesen változó munkáslétszámra és változó munkamegosztásra volt szükség. Wier szerint mindent egybevéve 12 800 embernél többre nem lehetett szükség az építéshez, ami az akkori lakosságnak mintegy 1 százaléka volt.
A számítást Wier a legnagyobb piramisra végezte el, a többi gúlához nyilvánvalóan kevesebb ember kellett. Így a gigantikus munkához képest mindig volt elég munkás a piramisok építéséhez.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
