|
Álom és módosult tudatállapot.
2007.01.12. 23:08
 Paulinyi Tamás értekezés az álmokról...
Álom és módosult tudatállapot.
Az alvás rejtélye, az álom misztériuma minden idők egyik legnagyobb talánya volt és maradt. Az alvás egyértelműen testet-lelket pihentető hatása mellett titok ugyanis, hogy mi szükség van egyáltalán az álmodásra, hogy ez az erősen módosult tudatállapot ilyenkor miért és miként működik. Az a másik világ, amit éjszakánként mindnyájan megtapasztalunk - egy-két pszichológiai magyarázatkísérletet leszámítva - lényegét tekintve mindmáig misztikus ismeretlenségben létezik.
Az álmok különös látomásait ősidőktől egy magasabb valóság üzeneteként értelmezték, elég, ha itt a mítoszok, a mondák vagy akár a Biblia idevonatkozó utalásaira gondolunk, hiszen a megálmodással, az álombéli jóslás fogalmával, bármerre tekintünk is a történelemben, mindenütt találkozunk. A magyar őshagyomány álmot látó Emeséje, az ótestamentumi hét szűk esztendőt megálmodó József és más híres szereplői kultúránknak, - azonban nincsenek egyedül képességeikkel, - ugyanis szinte minden embernek volt már olyan álma, amiben aztán később beteljesült események előképét fedezhette fel.
Álmainkban emellett különös találkozások történnek régen halott ismerősökkel, rokonokkal, a jövőben vagy a múltban járunk, repülünk és átváltozunk, mintha a csodák és a varázslatok birodalma kelne életre ilyenkor. Az igazán meglepő az egyes álomélményekben, hogy a maguk szimbolikus nyelvén kifejezve valós információkat jeleníthetnek meg olyasmikről, amihez sem érzékszerveinkkel, sem logikánkkal nem juthattunk hozzá, gondolok itt elsősorban a jövő üzeneteire.
Ezek az előérzetek legtöbbször drámai hatású történéseket vetítenek előre, ám előfordulhat, hogy teljesen jelentéktelen, prózai részletek jelennek meg bennük a holnapokból. Az ilyen egyértelműen beigazolódó élmények világszemléletformáló hatásúak lehetnek, saját életemben például ezek is fontos szerepet játszottak abban, hogy felnőttkoromban a parapszichológiai jelenségek kutatását választottam fő tevékenységemül. Miután az ember mégiscsak a maga által megélt álmokat tudja leghitelesebben tolmácsolni, a következőkben egy-pár különböző jövőlátó vagy más módon jelentős álmomat mutatom be, ezek rövid, parapszichológiai magyarázatkísérletével egyetemben.
Tzenkét éves voltam, amikor egy nagyon furcsa álmot láttam. Az - akkor még élő - nagymamámmal egy óriási, föld alatti uszodateremben várakoztunk, amelyet csupán a medence vizének fényei világítottak be. Valahonnan orvosnak látszó fehér köpenyes emberek érkeztek hozzánk, majd nagymamámat meztelenre vetkőztették. Ő elindult a derengő vizű medence felé és a létrán belereszkedett. A víz ellepte, ő pedig a medence közepén felnyitott egy csapóajtót, amelyből egy újabb létra ereszkedett alá. A víz alatti kürtőből nagyon erős fény világított felfelé és a partról egy feneketlen, világítóan tiszta világoskék mélységbe lehetett belátni. Nagymamám beleereszkedett a kürtőbe és magára csukta a lejáró csapóajtaját.
Az álom itt véget ért, nagymamámat viszont csak a pár hónapra rá váratlanul bekövetkezett halála után, a temetésére utazva láttam.
Egy másik jóval későbbi álomban ugyanerről beszélgettem vele, valóságként élve az álmot az álomban is. A halál előérzete mellett, a halottakkal való beszélgetések és találkozások is az álmok legmisztikusabb régióit jelentik. A halottak itt mintegy továbbélnek, nemcsak a múlt, de hasonlóan a jelen álomkulisszái között is.
Egy rendszeresen visszatérő álmom egy évtizedek óta halott kutyához kötődik, akit gyógyíthatatlan és szenvedésteli betegsége miatt egy régi nyáron el kellett pusztítani. A néhai - sorstársi közelségben élt - kutya több tucatnyiszor tért vissza álmaimban, újra és újra ugyanúgy egészségesen, derűsen és szavakkal szólva hozzám. Elmondta, hogy a sírjában meggyógyult, beteg csontjai a föld alatt összeforrtak és azt is, hogy sosem volt és sosem lesz halott.
A halállal kapcsolatos álmok egyben közösek, ezekben saját magunk ugyanúgy nem tudunk "igazából" meghalni, mint ahogy ilyenkor "igazi" halottaink is életrekelnek, a halál mint megsemmisülés, az álom állapotában - úgy tűnik - nem létezik. Mielőtt azonban ennek a kijelentésnek egyéb lehetséges tanulságait megvizsgálnánk, szeretném a halál és az álmok összekapcsolódásának egy utolsó személyes példáját nyújtani.
Pár évvel ezelőtt, anyám halálának hírére vidékre érkeztünk, ahol megrendítően drámai körülmények között kellett viszontlátni földi maradványait. A hosszú évek óta betegeskedő idős asszonyt már gyerekkorában megnyomorította a paralízis, sorsát egyébként is a betegségekkel való viaskodás jellemezte. A végzet borzalmaitól terhes éjszakában anyám mégsem az enyészet, az öregség vagy a betegség képével kopogtatott be álmaimba, hanem a megszabadulás és az újjászületés boldog, újszülött angyalaként. Fiatalon, egészségesen, ép kezekkel táncolt egy smaragdzöld ruhában, körbe-körbe forogva önfeledten, mámoros derűvel. Úgy éreztem álmomban, és mélyen meghatva úgy érzem mindmáig, hogy egy olyan különös misztérium tanúja voltam, ami csak az álom és a halál létállapotainak határmezsgyéjéről látható.
Az eddig idézett álmok mind azt sugallják, amit az emberi kultúra a vallásaiban és mítoszaiban mindig is sejtetett; a halál és az álom rokonságát. Ennek a hasonlóságnak tudományos objektivitást vagy legalábbis valószínűséget adni a jelenkori gondolkodásban - talán egyedül - a tudományos parapszichológia képes. Ennek a határtudománynak azonban több álomélmény magyarázatát illetően is valószínű feltevései lehetnek. Az álmainkban tapasztalt különleges képességek és emlékek eredői lehet, hogy csakúgy egy nagyobb tudati realitás egészében gyökeredznek, mint ahogy valószínűleg a túlvilág üzenetei is az érzékszervileg elszigetelt elme fantáziaképein túl keresendők. A különös képességek példázataként vizsgáljunk meg végül egy újabb álomélményt:
Az álombéli repülést valószínűleg már sokan átélték, számomra ez - szinte mindig - az alábbiak szerint zajlik: Először arra figyelek fel, hogy egy felugrásból való visszaesés lelassul, szinte visszatarthatóvá válik, majd ráérzek a fentmaradás, a lebegés titkára is. Hittel és kellő úszómozdulatokkal képes vagyok egyre magasabbra emelkedni, kitárt karokkal repülni, irányítottan lavírozni, kerülgetve fákat, házakat, tereptárgyakat. Elemelkedni ilyenkor - paradox módon - könnyebb az emelkedőn mint a lejtőn, bár a lesiklások mintha lendületet és erőt adnának az újabb felemelkedésekhez. A repülések közben mindig bennem él a felismerés: most nem álmodok. Valójában - és természetesnek tűnő módon - ez a képesség az álmok birodalmában reked, hiszen napközben jól tudjuk, az ember nem szárnyas és nem repülésképes lény.
De valóban így van ez? Csupán álmaink terepén lennénk képesek repülni? A parapszichológia megfigyelései szerint voltak olyan emberek - mint például a múltszázadbeli Daniel Douglas Home -, akik képesek voltak lebegni, repülni, természetesen minden ismert fizikai közvetítő alkalmazása nélkül. Home esetenként a lábába kapaszkodó fizikusokkal együtt lebegett ki és vissza emeleti ablakokon, korábbi sorstársa Copertinoi Szent József középkori szerzetes pedig több esetben az egybegyűlt hívők tömegei előtt emelkedett fel templomnyi magasságokba.
A hivatkozásokat még folytathatnánk, elég ha itt a keleti vallások szellemi gyakorlatainak és a levitációnak a kapcsolatára gondolunk, ám a tény, már így is tény: az ember adott lelkiállapotokban fittyet tud hányni a gravitációnak. Mindezeket figyelembevéve könnyen elképzelhető magyarázata lehet az álombéli repüléseknek akár az is, hogy ilyenkor egy közös - pl. Jung által megfogalmazott - kollektív tudattalanból idézzük fel eme különös képességünket.
A felidézés módszere pedig - csakúgy, mint a megérzéseké és az álomtelepátiáé - szinte biztosan az ún. érzékszerveken túli észlelések képességéhez kötődik.
Az alvás állapota így nemcsak a test pihenésének és regenerálódásának eszköze, de tudatunk más dimenziókba lépésének feltétele is. Hogy az alvásban megjelenő módosult tudatállapotnak nevezhető álom, az éber valósághoz viszonyítva valóban másodrendű-e, filozófiailag természetesen megkérdőjelezhető. A régi kínai bölcshöz hasonlóan - aki álmában pillangó volt -, mi sem lehetünk biztosak abban, hogy végsősoron álmunkban vagyunk ébren, vagy ébren álmodunk.
Paulinyi Tamás
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
