Stigmák
Koós Erika cikke 2007.02.24. 18:13
Mario Martinez követi a vérnyomokat az egyik legnagyobb vallási rejtélyhez: ahhoz az emberi képességhez, amely létrehozza a stigmákat, vagyis Krisztus sebeit a kezeken, a lábakon és a homlokon.
Martinez egy nashville-i klinikai pszichológus, aki beutazta az egész világot, hogy kinyomozza az állítólagos stigmákat. A National Geographic Channel készített vele egy filmet, amikor elutazott Mexikóvárosba, hogy megvizsgálja egy 53 éves katolikus nő sebeit. Az elkészített tévéműsorban lehet látni, hogy egy kereszt alakú véres seb van a nő homlokán.
Martinezt meggyőzte a nyomozás
A jelenség nem csalás, öncsonkítás vagy hisztéria – a szokásos magyarázatok egyike sem érvényes. A vérminták megerősítették, hogy a vér a nőtől származik. A pszichológust emellett lenyűgözte a hölgy spiritualitása és alázata is.
- Tudósként lehetőségeket zárok ki – mondta. - De nyitott maradok. Ha bejövök, és azt mondom, hogy hiszek ebben, vagy pedig azt, hogy ebben nem vagyok hajlandó hinni, akkor elfogult leszek.
A stigmákat csalásként értékelők azt állítják, hogy az alanyok csak szimulálnak
Mégpedig vegyi anyagok segítségével, vagy pedig megvágják magukat. Nagyjából 30 stigmajelenség tapasztalható világszerte bármely időpontban. Azonban a legérdekesebb esetek, mint a mexikóvárosi nőé is, az alábbiakat váltják ki a pszichológusból:
- Hiszek abban, hogy ő hisz benne. - Martinez, aki római katolikusként nőtt fel Miamiban, azt állítja, hogy nem tudja bebizonyítani, hogy a stigmák az isteni beavatkozást jelentik, azonban azt mutatják, hogy az emberek egy kis része képes azonosulni Jézussal azáltal, hogy úgy szenvednek, mint ő. - Nem hiszem, hogy Krisztus kiválaszt embereket, hogy szenvedjenek – mondta a pszichológus. - Krisztus megnyitja az emberek előtt az összes lehetőséget, hogy megtalálják őt.

A pszichológusnak nagyobb célja van, mint a paranormális jelenségek vizsgálata
Úgy véli, hogy a stigmajelenség mély pszichikus-spirituális igazságra mutat rá: arra, hogy az elme és a hit képes hatni a testre – akár jó, akár rossz értelemben –, és arra, hogy képesek vagyunk javítani az egészségünkön, ha megértjük a „test-szellem kódot”.
- Képesek vagyunk hihetetlen dolgokra. Engem az érdekel, hogy a gondolatok, az érzések és a hit hogyan változtatja meg az immunrendszert. Ha az elme képes megsebesíteni vagy mikroszinten igazgatni a testet, akkor gyógyítani is képes.
|