Csillagemberek
Majdnem száz százalékosan úgy néznek ki, mint egy valódi ember – persze, vannak azért finom, de annál fontosabb különbségek, amik alapján azért tudni lehet, ki a csillagember.
A csillagembereknek félholdforma szemük van
Kicsit mintha az “n” betűhöz hasonlítana az alakja. Mint például Bette Midler szeme. A legtöbb testet öltött csillagember aprócsontú, vékonyka, alacsony. Renszerint a lehető leghétköznapibb arcvonásaik vannak, és szeretnek egyszerűen és praktikusan öltözködni. Az aurájuk szivárványszínű és csíkos, és ezek a sugarak kifelé mutatnak a testüktől.

Életcéljuk, hogy segítsenek, ha szükséges, és ahol kell
Általában nincs konkrétan meghatározott életcéljuk, viszont bármikor, bákinek készen állnak segíteni. Épp ezért általában valami teljesen hétköznapi munkájuk van, de olyan, ahol rengeteg emberrel kerülnek kapcsolatba, ahol a biztató szavuk, viselkedésük jólesik, és segít.
Nehezen tűrik az őszintétlenséget és az erőszakot
Olyan bolygókról valók, ahol ezek a fogalmak (már) ismeretlenek, épp ezért nem is nagyon tudják, mit kezdjenek az emberekkel, akik nem igazán őszinték, manipulálják a többit, erőszakosak. És miután nem tudnak úgy reagálni, mint a valódi emberek, rendszerint többé-kevésbé bolondnak is tartják őket, előfordulhat, hogy pszichiátriai kezelést kapnak.
Nem kötnek földi házasságot, nincs gyermekük
Miután bolygójukon teljesen mások a szokások a családi életet, gyermekszülést, szaporodást, szexet illetően, a legtöbb csillagember nem köt földi házasságot, nincs gyereke. Végképp nem tudnak mit kezdeni a jellegzetesen romantikus szituációkkal. És azt is nagyon jól tudják, hogy a földi típusú családi élet és kötődés csak belezavarna a fénymunkájukba, akadályozná őket. Jellemző, hogy a csillagnő nála sokkal fiatalab férfiba lesz szerelmes, de ez a hapsi rendszerint az ő csillagcsoportjából való lelki társa, nem csak simán egy fiatal férfi.
A csillagemberek a lelkük mélyén, de csak a legmélyén, tudják, hogy ők nem a Földről valók
Néha az egész életük úgy múlik el, hogy csak a különbözőségüket érzik, azt, hogy nem idevalók, de nem tudják az okát. Egy csillagember egyszer azt mondta: - Mindig is úgy éreztem, hogy csak úgy idepottyantam, erre a bolygóra, és folyamatosan vártam, hogy jöjjön már értem valaki,és vigyen már haza.
Testet öltött természeti lények
Talán őket lehet a legkönnyebben felismerni. Külsőre névadóikra, a természeti lényekre hasonlítanak. A tündérekre, a manókra, a sellőkre, vagy a testet öltött állatokra. Az őrangyalok mellett tündérek is vigyázzák őket. Gyakran vörös a hajuk – vagy vörösesbarna, vörösesszőke. Kelta ősökkel rendelkeznek, vagy rájuk hasonlítanak, azaz pirospozsgás az arcuk, esetleg szeplősek.

Szeretik a mókát, gyakorta élcelődnek
Mindig azt keresik, min lehet nevetni. Imádják a mulatságokat. Gyakran keverednek bajba zabolázatlan humorérzékük miatt. Előfordulhat, hogy tréfáik rosszul sülnek el, ami az időzítést illeti, vagy azért, mert bántóak, vagy egyszerűen nem odaillők. Az egyik feladatuk végtére az, hogy felvidítsák, mosolyra késztessék az embereket.
Nem bírják a szabályokat
Képtelenek elviselni a szabályokat, és tutyimutyinak tartják azokat, akik betartják, és tisztelik azokat.
Jobban szeretik az állatok, vagy növények társaságát, mint az emberekét
Torkig vannak azzal, ahogy az emberek bánnak a természettel. Az állatokkal, és a növényvilággal egyaránt, de még saját környezetükkel is. Örömmel segítenek tehát azoknak, akik rendesen bánnak az állatokkal, tisztelik az Anyatermészetet, esetleg újrahasznosított termékeket, környezetbarát vegyszereket használnak.
Lélekváltók
Rendszerint egy magasabb tudatossággal rendelkező lélek, aki úgy döntött, hogy kihagyja a születés és felnőtté válás szokásos folyamatát. Ehelyett kapcsolatba lép egy elkeseredett emberrel, majd a két lélek egy hosszú folyamat során helyet cserél. Ilyen lehet például, ha valaki egy kórházban tér magához egy autóbaleset következtében. Teljesen felépült ugyan, de környezete mégis gyakran mondogatja neki, hogy már nem ugyanolyan, mint régen.

Testet öltött angyalok
Nekik édes arcuk van, renszerint szív formájú, gyerekes.

Életüket “függőségi viszonyok” szegélyezik
Azért jöttek a Földre, hogy adjanak, segítsenek. Mindenkiben képesek a jót meglátni, ezért az is jellemző, hogy egy viszonyban, kizsákmányoltként, áldozatként sokkal tovább meg tudnak maradni, mint amire ember fia képes lenne.
Gyakran vannak evési és addikciós problémái
Gyakran szoknak rá valamire, legyen az alkohol, drog, vagy kaszinó. A szellemi világgal való kapcsolatuktól teljesen megfosztott angyalokra különösen jellemző ez.
Természettől fogva született gyógyítók és segítők
Ezért legtöbbször ilyen foglalkozást is választanak: ápolónők, gyógytornászok, masszőrök, szociális munkások, tanítók. Az idegenek észre sem veszik, és szívesen kiöntik nekik a szívüket, miközben azt mondják: - Nem is tudom, miért mesélek el neked ilyen személyes dolgokat. Valami van benned, amitől úgy érzem, megbízhatok benned.
Mindig nagylelkűek és adakozóak
Gondjuk azzal van, ha nekik kell elfogadniuk szeretetet, segítséget. Így aztán kívülről úgy néz ki, valami hiányzik az életükből. Nem tudnak pénzhez, szeretethez, energiához, más természetes forrásokhoz hozzájutni. Ha nincsenek tisztában az eredetükkel, nem is tudják, miért “szerencsétlen” e téren az életük.
Bölcs lelkek
Elmélyültek, egzotikusak, különcök. Külsőre olyanok, mintha valamely lovagregényből léptek volna ki. Általában hosszú, selymes tapintású a hajuk, ovális alakú az arcuk, és szomorú a tekintetük. Szeretik a bő ruhadarabokat, és bizonyos fokú misztérium lengi körül őket.
Komor, komoly, szinte depresszív az energiájuk, és néha meglehetősen szigorúak, ridegek tudnak lenni.