|
Mesterként élni
Mesterként élni
Sokan úgy gondolják, hogy zaklatott világunkban lehetetlen a szellemi úton járni. Ugyancsak sokan gondolják, hogy a szellemi út annyit jelent, mint elhagyni a családot, a házat, s az élet hátralévő részét magányosan, meditációval tölteni. Az efféle önmegtartóztatás és az anyagi javakról való lemondás éles válaszfalat húz az élet spirituális és materiális oldala között, és figyelmen kívül hagyja a teljességet.
Ugyancsak sokan vélekednek úgy, hogy a hétköznapi élet nem segíti, sőt akadályozza a szellemi kibontakozást. Valójában ennek éppen az ellenkezője igaz: a teljes elkülönültség legfeljebb hozzásegíthet a szellemi éréshez, tökéletes érettséget nem lehet teljes izolációban elérni. A szellemi érettségnek olyan fokán kell állnunk, hogy meg tudjuk védeni magunkat a külvilágban. Azzal, hogy visszahúzódunk, és elfordulunk a hétköznapi dolgoktól, valójában az élet eleven áradatától szakítjuk el magunkat.
Szellemi utam számára mindig az a legmegfelelőbb hely, ahol éppen vagyok, innen tudom megtenni a következő lépést. Ezen az úton egóm egyszerre barát és kísértő, legfontosabb tanárom az önmegvalósításban. Én döntöm el, hogy milyen nehéz az
élet, mert az élet mindig csak olyan nehéz, amilyennek én érzem.
Fölösleges azon iparkodnom, hogy az életben előbbre jussak, egyszerűen csak el kell fogadnom az élet ajándékát, és ki kell használnom a felkínált lehetőségeket. Felismerem, hogy legbensőmben én vagyok a tökéletesség fénye. Kibontakoztatom ezt a fényt, miközben mindent elengedek, ami nem tartozik hozzá. Én döntöm el, mi történik az életemben, ugyanis amire tudatomat ráirányítom, az valósul meg az életben.
Amíg azt gondolom, hogy „Isten bennem van", még elszakítom magam tőle, Isten individualizálódott részeként ismerem fel magam. A teremtő és a teremtett azonos - egyek!
A tökéletesség tehát nem azt jelenti, hogy jó akarok lenni, mert amíg valamely ideálnak akarok megfelelni, addig elválasztom magam tőle. A tökéletesség azt jelenti, hogy „egész-ség" vagyok, egész önmagam vagyok.
Mesterként már nem a körülményeket akarom megváltoztatni, hanem saját magamat. Egyre inkább belátom, hogy egy vagyok, és ekképpen összhangban élek mindennel. Mihelyt a legmagasabb tudatot felismerem és megszólítom másokban, minden vita és konfrontáció önmagától feloldódik.
Semmi értelme bármire is várni, hiszen a megváltó arra vár, hogy bennem megszülessék. Születését elősegíthetem azzal, hogy gondolataimat meggyógyítom, és hagyom, hogy szavak és tettek kövessék. Ha csak azt teszem, amit szívem diktál, minden cselekedetem gyógyítani fog. Akkor önmagamban nyugszom, felismerem magamban és mindenki másban Istent.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
